Miért kezdünk egyre korábban őszülni?

2011. 05. 30.
Szerző: Szimpatika
Egyre több férfi és nő kezd őszülni már a harmincadik születésnapja előtt. A Daily Mail című lapban megjelent tanulmány szerint a harminc év alatti nők harmadának már megjelennek az első ősz hajszálak a fején, ami tizennégy százalékos növekedést mutat a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest.
A nők általában 35 és 40 éves koruk között kezdenek el őszülni, amikor szervezetük már kevesebb melanint – azaz haj színéért felelős pigmentet – termel. Vannak persze, akik már tizenévesen deresedésnek indulnak, de eddig ez azért ritkaságnak számított. A nemrég elkészült felmérés szerint azonban ma már a nők 32 százaléka harmincéves kora előtt őszülni kezd, aminek egyik feltételezett oka a növekvő stressz.

Egy 2008-as tanulmány szerint a nők közül egyre többen szoronganak, egyre nagyobb stresszben érzik magukat. A fehéredő hajban valóban szerepet játszhat egy stresszel kapcsolatos vitaminnak a hiánya. Philip Kingsley, a Hajbiblia című könyv szerzője így nyilatkozott: „Tudjuk, hogy a stressz során B-vitamint használ el a szervezet, korábbi kísérletek során pedig már azt is megfigyeltük, hogy azok a fekete patkányok, akikből kivontuk a B-vitamint, elkezdtek kifehéredni.” Emellett azonban, a dohányzás és a genetika is szerepet játszhat a haj színének elvesztésében, sőt egy a Maine-i Oszteoporózis Kutatatási és Oktatási Központ által készített tanulmány összefüggést talált a korai őszülés és a családban előforduló csontritkulásos megbetegedések között is. 

medipress

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!