Autoimmun betegség jelei is lehetnek a rémálmok
A vizsgálatok során 29 idegrendszeri-mentális tünetről (pl. depresszió, egyensúlyzavar, hallucinációk) is kérdezték a betegeket, illetve megkérték őket, hogy állítsák sorrendbe a tüneteiket aszerint, hogy a betegségük fellángolása idején milyen sorrendben jönnek elő.
Ezekből kiderült, hogy az alvászavarok különösen gyakoriak voltak (5-ből 3 lupuszost érintettek), és a harmaduk esetében a betegség megjelenése előtt egy évvel jöttek már az alvási problémák. A betegek közel negyede számolt be hallucinációkról, bár ezek elsöprő többségben csak a betegség kialakulása után jelentek meg.
A részletes interjúk során azonban ennél lényegesen nagyobb arányban számoltak be az alvást félbeszakító rémálmokról a betegek, a lupuszosak háromötödénél, a többi beteg egyharmadánál jelentek meg efféle tünetek. A rémálmok pedig nagyon valószerű és rendkívül ijesztő, horrorisztikus élményt adtak, támadás, csapdába esés és hasonlók jelentkeztek.
A „nappali rémálmok”, ahogy a kutatók a hallucinációkat elnevezték azzal a céllal, hogy kevésbé legyen stigmatizáló a név azok számára, akik átélték, az éjjelieknél kevésbé voltak zavaróak vagy ijesztőek. Inkább csak olyasmit éreztek az emberek, mintha valami zavarba ejtő élményből kijöttek volna, de nem emlékeznek, mi is volt az. Az egyik páciens úgy írta le, olyan élmény, mintha az Alice csodaországbant élné át az ember.
Az is kiderült, hogy a betegek esetében a legtöbb specialista orvos eddig sosem hozta kapcsolatba a rémálmaikat és ezeket a nappali rémálmokat a betegség fellángolásával. Azonban a kutatás kapcsán most sok orvos azzal ment haza, hogy a továbbiakban beszélni fog a pácienseivel ezekről az élményekről is, mivel előrejelezhetik a fellángolásokat.
A betegek ráadásul gyakran tisztában is vannak azzal, hogy ezek a mentális tünetek afféle rossz ómenként jelzik a fellángolásokat, és ha az orvosok is képben vannak az összefüggéssel, hamarabb lehet célzott kezeléseket alkalmazni, ez lerövidíti és olcsóbbá is teszi a tünetekkel járó időszakokat.
Emellett azért is fontos megérteniük az orvosoknak, hogy e pszichés tünetek a lupusz velejárói, mert nem egy beteget félrediagnosztizáltak emiatt és félre is kezelték (a lupuszt például szteroidokkal kezelik, de az érintettek a mentális problémákra kaptak gyógyszert, ami nyilvánvalóan még hatásos sem lehetett).
A legtöbb így félrekezelt páciens esetében, amikor a pszichés tünetek után néhány hónappal előjöttek a lupusz tünetei, és végre megkapta a megfelelő kezelést, a pszichés problémák is eltűntek.
Borítókép: Envato Elements
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Korábban jöhet a pubertás a parfümök és a kozmetikumok miatt
- Százezreket érint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése
- Itt az ideje a gyermekünk szemvizsgálatának
- Öt másodpercre van szükség a békésebb vitákhoz
- Kiégés ellen: hétféle módon is kipihenhetjük magunkat
- A macskák majdnem fele apportíroz
- Fejfájás, fülfájás, kattogás? Az állkapocsízület is lehet a baj forrása
- Hogyan diagnosztizálható a PTSD?
- Vissza az edzőterembe: 10 + 5 tipp a szeptemberi újrakezdéshez
- Szeptember, a tüdőfibrózis hónapja
- Anyajegyszűrés: meg kell várni, amíg lekopik a nyári barnaság?
- Egyre több az allergiás beteg a géllakk összetevői miatt
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!