Szimpatika – Őseinket segíthette az ADHD

A vizsgálatok alapján a szakemberek arra jutottak, hogy az ADHD-s társak impulzivitásának hatására gyűjtögető elődeink könnyebben odébbálltak azokról a területekről, ahol kevés volt az élelem, és nemcsak hatékonyabb gyűjtögetők, de jobb felfedezők is lehettek ezek a személyek.

Ez a két előnyös tulajdonság önmagában elég magyarázat arra, hogy a genetikai alapú elváltozás miért alakult ki, és miként maradhatott fenn mindmáig.

A kutatás során a közel 500 alanynak egy virtuális gyűjtögető játékkal kellett játszania. A feladatok során el kellett dönteniük az alanyoknak, hogy egy adott bokorról szedik le a látható bogyókat, vagy továbbállnak az ismeretlen helyekre, ahol több bogyó lehet a bokrokon.

A játékot követően az egyes alanyok kitöltöttek egy olyan tesztet is, amellyel mérték, hogy mennyire jellemzőek rájuk az ADHD-s tulajdonságok.

A tesztek azt mutatták, hogy minél magasabb pontszámot ért el az alany az ADHD tulajdonságok terén, annál nagyobb eséllyel ment el az ismeretlen bokrokat felfedezni, és több bogyót is gyűjtött be a játék során, mint ADHD-mentes társaik.

Az ADHD idegi-élettani elváltozásokkal is jár, amely akár a nomád életmód és a táplálkozás hatásaival is összefügghet. Ezeknek köszönhetően az ADHD-s embertársaink jóval inkább felfedező, jutalomkereső típusúak is (emiatt is gyakoribb körükben az alkohol vagy a kábítószer használata).

Ma a gyerekek 11, a felnőttek 4 százaléka ADHD-s (vagyis egy részük „kinövi”, vagy inkább megtanulja irányítani az elváltozását), viszont úgy tűnik, az elődeink körében határozott előnnyel járt, ha valaki ADHD-s volt.

Az ember, ahogy számos más állat is, hajlamos arra, hogy túl sokáig szedegessen élelmet egy adott helyen, ezzel túlzottan lecsupaszítva az ottani élelemforrásokat. Az ADHD ez ellen is jó fellépésnek tűnik.

Érdemes azért a kutatás gyenge pontját is megvizsgálni. Bár a kutatás során nem olyan ADHD-vizsgálatokat végeztek, amelyekkel például az elváltozást diagnosztizálják, azonban az ehhez köthető tulajdonságok meglétét mérték önbevallásos alapon.

Ezt azt jelenti, hogy így ugyan nem 100 százalék biztos, hogy az annak tűnő alanyok valóban ADHD-jellegű viselkedészavarral élnek, de a kutatók igyekeztek olyan biztosítékokat beépíteni a tesztekbe, ami a lehető legkisebbre csökkentette a tévedés lehetőségét.

Az bizonyos, hogy a lakossági átlagnál jóval több alany mutatott ADHD-s tüneteket a felmérés során. Azt is érdemes viszont tudni, hogy a kutatást a covid világjárványa idején végezték, amikor a járvány és a bezártság hatására gyakoribbá váltak az emberek körében az ADHD-s tünetek, ez magyarázhatja az eltérést a társadalmi átlagtól.

Borítókép: Elements Envato