Hogyan érthetnek szót a különféle generációk?

– Jaj, ezek a mai fiatalok!

– Ó, az idősek… Hagyjuk!

Generációs feszültségnek szoktuk mondani, és újra és újra rácsodálkozunk, mint valami friss tendenciára. Holott többezer éves jelenség, hogy az idősebbek korholják a fiatalokat, utóbbiak pedig tudomást sem vesznek az „öregekről”, csak elengedik a fülük mellett a sok jótanácsot.

Mégis, mintha minden eddiginél nagyobb lenne a szakadék a tizen-huszonévesek és a középkorúak között – legyen bár szó az iskoláról, ahol a tanárnak kellene megértetnie magát a diákokkal, egy munkahelyről, ahol az éltesebb kollégák ülnek együtt a pályakezdőkkel, vagy a családról, ahol napi szinten zajlanak a csatározások.

Miért lett ennyire nehéz az együttélés? Valóban nehezebb, mint néhány évtizede?

Nos, mondhatjuk, hogy igen, és ennek több oka is van.

Egyrészt az emberek (szerencsére) hosszabb ideig élnek, így aztán „feltorlódtak” a generációk: nem kevesebb, mint hat él egymás mellett, míg száz évvel ezelőtt legfeljebb kettő-három volt jelen egyszerre.

Vagyis eleve többféle világlátást, szokásrendszert, kommunikációt kell egyeztetnünk.

Másrészt felgyorsult maga a változás üteme: a digitalizációnak köszönhetően csak kapkodjuk a fejünket. Megállás nélkül ömlik ránk az információ reklámok, hírek, divatok formájában.

Tegnap még mindenki erről beszélt, másnap már arról, tegnap még ezzel és ezzel a szakmával lehetett boldogulni, ma már egészen mással. Pillanatok alatt módosul minden, a ruházkodás, a zene vagy épp az étkezés terén, folyamatosan újabb készségeket kell elsajátítanunk, ha boldogulni akarunk.

Cserélgetjük az autóinkat, a telefonjainkat, a cipőinket, de bizony a kapcsolatok is kevésbé tartósak. Kinyílt a világ, több a lehetőség, de ezáltal nőtt a szorongás is, hogy valamiről lemaradunk. Közben tartani kell a homlokzatot. Megfelelni nemcsak a valós életünkben, de – sokan érzik így – a közösségi médiában is.

Az idősebb generációkra mindig is jellemző volt, hogy egy idő után már nem kívánnak lépést tartani a modernizációval, és megmaradnak régi szokásaiknál, de ma talán még erősebb ez a kivonulás – főként azok részéről, akik még egy számítógép nélküli világban voltak fiatalok.

És bizony innentől el is veszítjük a közös platformot. Bár az idősebbek régen sem feltétlenül töltötték együtt az időt a fiatalabbakkal, az viszont viszonylag új jelenség, hogy ennyire nem értik még a szókészletüket sem. A motivációikat pedig végképp nem, főként családon belül. Mintha külön bolygón kezdték volna, most mégis együtt kéne boldogulniuk.

A szociológusok – látva ezt a sokszínűséget – egy idő után felcímkézték a különféle korcsoportokat, így született meg az alfa, Z, Y, X generáció (és a továbbiak) fogalma. Fontos, hogy megértsük, melyik csoport miért alakult olyanra, amilyennek ma látjuk, innen talán könnyebb lesz szót érteni is egymással. Az X, Y és Z-kről kicsit bővebben mesélünk, mivel közéjük tartoznak a mai szülők és kamasz gyerekeik.

Kik is vagyunk?

Az úgynevezett Veteránok (78+) igencsak beszédes elnevezés. Bizony, nem volt könnyű életük. Ők azok, akik háborúkat, forradalmat, diktatúrákat éltek meg, és éltek túl. Ez az alapélmény határozza meg a hozzáállásukat – a tisztelet fontos fogalom számukra.

A Baby boomerek (59–74) a szocializmus gyermekei. Akkoriban az élet egyszerre volt beszabályozott, mégis, bizonyos keretek között laza. Nemigen lehetett kilógni a sorból, viszont elegendő volt letudni a nyolcórányi munkát. Ők az úgynevezett digitális bevándorlók, akik már felnőttkorukban ismerték meg az internetet, és többségükben bizonytalanul is mozognak a közegében. Ám sokan közülük kimondottan fiatalosak, aktívak.

Az X generáció (44–58) a rendszerváltó nemzedék: egyik pillanatról a másikra megfordult velük a világ – de ez lehetőségeket is hozott. Fontos számukra a „papír”, a diploma, a nyelvvizsga, és meglehetősen önállóak.

Az Y generáció (29–43) tagjai egészen sokfélék: van, aki még tanul közülük, mások már vezetőként dolgoznak. Mentálisan sérülékenyek, hiszen ők (és az X-esek) a két„szendvicsgeneráció”-ként is emlegetett korcsoport, akiknek egyszerre kell gondoskodniuk a még ki nem repült gyermekeikről, és a támogatásra szoruló szüleikről, miközben a munkahelyükön is helyt kell állniuk. Jelenleg talán rajtuk van a legnagyobb nyomás.

Z generáció (13–28) A világ az ő születésük óta kapcsolt a legnagyobb tempóra (digitális bennszülöttnek is mondják őket), miközben az őket tanítók (szülők és pedagógusok) még teljesen más közegben szocializálódtak. Próbálnak megfelelni egyrészt az idősebbeknek, másrészt jó pontokat szerezni saját kortársaik között, ahol viszont egészen mások az értékek és a kihívások.

Fontos nekik, hogy partnernek tekintsék őket, hogy dönthessenek, miközben sokszor maguk sem tudják, mit is szeretnének. A lehetőségeiket a neten korlátlannak látják, a való életben viszont szűknek érzékelik a teret, ami sokukban feszültséget kelt. A választék széles körülöttük, ám nem mindenhez férnek hozzá. Irreálisan fontos lett számukra a visszajelzés, hiszen a lájkok éltetik őket, miközben félnek mások ítéletétől.

Az „élj a mának” jegyében léteznek, mivel csak a jelenben képesek megbízni. Gyakran felszínesnek tartják őket, de ez nem feltétlen igaz.

Ők már azt az elvet vallják, hogy nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy élhessünk – vallja Bereczki Enikő ifjúság- és generációkutató. Ők is szeretnének egy egészséges és boldog jövőt kialakítani a maguk számára, amiben jut idő magánéletre is, csak még bizonytalanok abban, hogy ennek mi az útja.

De egyáltalán nem lusták vagy apatikusak, hiszen harmaduk már az iskola mellett is dolgozik, dolgozott, és nagyon is foglalkoztatják őket a világ dolgai, például a klímaváltozás, társadalmi felelősségvállalás.

Hajlandóak, sőt kifejezetten szeretnének fejlődni, és sokkal mobilabbak, rugalmasabbak, mint elődeik. Ugyanakkor a teljesítménykényszer, a digitális multitasking sokuknál okoz kiégést.

A KSH statisztikája szerint 1990 óta nálunk is folyamatosan emelkedik azoknak a száma, akik „nem nőnek fel”, vagyis bár már dolgoznak, mégis a szülői házban maradnak. Pán Péter szindrómának nevezik a jelenséget; Bereczki Enikő hosszabban is ír róla A rejtélyes Z generáció - Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel című könyvében. A szakember úgy véli, mindezért többek között a szülők túlféltése okolható.

Alfa generáció (13 évesig): Nekik semmilyen emlékük nincs az internet nélküli világról; sokuk már hároméves kora előtt kap valamilyen kütyüt a kezébe. Nehéz nekik a szemtől szembe kommunikáció, az online térben érzik otthon magukat.

A szakértő tanácsai a szülő-kamasz kommunikációhoz:

• Légy nyitott! Próbálj megértő lenni a beszélgetéseitekben, tedd félre az előítéleteidet! Hallgasd meg őt, és ne minősíts mindent, amit mond!
• Ösztönözd! Adj neki feladatokat, felelősségi köröket, tanítsd pénzügyi tudatosságra! Csak így válhat önállóvá.
• Tekintsd partnernek! Ő már nem kisgyerek. Adhatsz neki tanácsokat, de ne akard mindig irányítani. Az sem baj, ha a hibáiból fog tanulni.
• Állítsd kihívások elé! Ne kapjon meg mindent készen. Ha dolgozik, elvárhatod, hogy hozzájáruljon a családi terhekhez.
• Támogasd! Teremts biztonságos légkört, hogy azt érezze, neked bármit elmondhat. Csak így lehet magabiztos a külvilágban is.

Borítókép: elements.envato.com