Az étrenden csúszik el a legtöbb fogyókúra
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a lakosság 58 százaléka rendelkezik súlytöbblettel, nem csoda hát, hogy a fogyásra és a fogyókúrára egy egész iparág épült.
A csodapirulák és mágikus szerek helyett azonban érdemes az alapoknál elkezdeni a fogyókúrát, aminek a sikeressége nem is olyan összetett, mint gondolnánk. Ötvös Edina táplálkozási szakértő szerint ugyanis a legtöbben az étrenden csúsznak el.
„Aki elkezd diétázni, annak a legfontosabb, hogy legyen egy terve arra vonatkozóan, hogy mikor mit eszik. Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy akkor fogyunk, ha nem eszünk: ha így állunk neki a fogyókúrának, az már eleve halálra van ítélve. Ekkor ugyanis olyan fontos tápanyagokat és vitaminokat vonunk meg a szervezetünktől, amelyek negatívan befolyásolják a testünk működését, mindemellett pedig könnyebb „bűnbe esni”, ha éhezünk.
A másik gyakori tévhit, hogy nem eszünk elég változatos ételeket fogyókúra idején. A csirke-rizs kombináció sem boldoggá nem tesz minket, sem pedig karcsúvá, mert nem fogjuk tudni hosszú távon tartani. Az egysíkú étkezés hamar unalmassá válik és ezzel nem elégítjük ki a szervezet vitamin- és ásványianyag-szükségletét” - magyarázta Ötvös Edina.
Fontos a személyre szabott és megtervezett étrend
A szakember szerint mind a nem evés, mind pedig az egysíkú étkezés során komoly tápanyaghiány léphet fel. Ráadásul a fogyókúrázók a legtöbb esetben a szénhidrátot vonják meg maguktól, ami az energiát biztosítja a test számára.
„A legfontosabb, hogy megtervezzük az étkezésünket és ügyeljünk arra, hogy mindent a megfelelő mennyiségben vegyünk magunkhoz, megtartva a zsír-szénhidrát-fehérje-ásványianyag- és vitamin arányokat. Sokan félnek például a zsírtól, ám erre is szükségünk van, hiszen van olyan vitamin, ami csak zsírban oldódik.
Az ideális étrend összeállítása persze nem olyan egyszerű, főleg, ha szem előtt tartjuk a változatosságot, a kiegyensúlyozott fogyókúrát és a könnyen elkészíthetőséget is.
A szakszerűen összeállított étrend azért is elengedhetetlen, mert sokan épp a bőség zavara miatt adják fel az életmódváltást.
Ízletes élmény is lehet a fogyókúra
Sokan esnek abba a hibába, hogy összegyűjtik a recepteket, minél többet, aztán végül nem készítik el ezeket az ételeket, mert elvesznek a mindennapok mókuskerekének következtében. Személyre szabott étrend segít, hogy rendszerbe foglalva étkezzünk.
Emellett érezzük a változatos ízeket, ne legyen hiányunk semmilyen tápanyagban. A helyes étrendben bátran válasszunk fűszereket is, ezáltal megvan a fogyókúrázóban az az élmény, hogy bűntudat nélkül élvezhet ízletes fogásokat, amelyek ráadásul egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek, akár több napra előre is, tudtuk meg a szakértőtől.
Véleménye szerint, ha néhány alapszabályt betartunk, a személyre szabott étrend segítségével könnyen és egyenletesen érhetjük el a kitűzött célt, ráadásul változatosságának köszönhetően addig alkalmazhatjuk, amíg azt a számot nem látjuk a mérlegen, amit szeretnénk.
„Ha ügyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, ami évszaktól és aktivitástól függően a nőknél minimum 2-2,5 liter, a férfiaknál pedig 3 liter és legalább 3-5 alkalommal étkezünk egy nap a megtervezett étrend szerint, garantált súlyvesztést érhetünk el.
A leadni tervezett kilók mennyisége függvényében az étrendben napi szinten egy vagy több főétkezést is kiválthatnak speciális diétás fehérjeturmixok, vagy levesek.
Biztosak lehetünk abban, hogy minden szükséges vitamint és ásványi anyagot megkap a szervezetünk, ezen termékek ugyanis megfelelő mennyiségű kalóriát, és az összes szükséges tápanyagot tartalmazzák, hogy teljes mértékben helyettesítsenek egy étkezést.
Azért hasznos egy ilyen étrendet követni, mert egyfajta keretet ad a napnak és ezáltal jobban tervezhetővé válik a napi, heti étkezésünk és kalóriabevitelünk” - fejtette ki a szakértő.
Borítókép:elements.envato.com