Demencia és házasság
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idősebb kori válások száma növekszik, s ezeket jó lenne lehetőség szerint megelőzni azzal, hogy a házasság megromlását előzzék meg. Ehhez azonban fel kell tárni, milyen okok vezethetnek el a válásig.
Egy nagy Alzheimer-kór adatbázis alapján végzett felmérést egy amerikai kutatócsoport a demencia tünetei és a házasság közti kapcsolatokról. Az adatbázisban a betegek számos vizsgálatának eredménye szerepel, ezek többek közt a betegséggel társuló tüneteket és azok súlyosságát, évek alatti változásait is számszerűsítik.
A kutatásban 2007-2021 közti adatokat elemeztek, kiválasztották azokat az alanyokat, akik házasságban vagy élettársi kapcsolatban éltek a betegség jelentkezése idején. E párokból 263 elvált a diagnózist követő évek során, ők voltak igazán fontosak a kutatók számára.
Azonban, hogy meg lehessen érteni a válások okát, az együtt maradás okaira is kíváncsiak voltak, ezért minden elvált pár mellé kb. 5 olyat is kerestek, akik korban hasonlóak voltak, ők (1238-an) ők szolgáltak kontrollként a vizsgálatokban. Az eredmények a PLOS One folyóiratban láttak napvilágot.
Az elemzések alapján azok a párok váltak el nagyobb valószínűséggel, ahol a betegnek súlyosabbak voltak a viselkedési tünetei, például izgatott, agresszív, gátlástalan személyekké váltak a kór hatására. Azonban, amint a betegség egyre inkább súlyosbodott, a válás esélye lecsökkent.
Ez azt jelentette, hogy a kérdéses házasságokat meg lehet menteni azzal, ha a beteg viselkedési tüneteit megfelelően kezelik – e kezelés egyébként magát a beteget is segíti, nemcsak a környezetét. Magyarul, még az eddig gondoltaknál is fontosabb a betegség kezdetén a szociális támogatás ezen párok számára.
Borítókép: elements.envato.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!