Szimpatika – Egyetemes emberi tulajdonság, hogy segítünk egymáson

Legtöbbször apró szívességekről van szó, mint például elkérünk (és megkapunk) egy eszközt – a kutatás szerint az efféle kis segítségeket sokkal többször kapja meg a kérelmező, mint ahányszor visszautasítják a kérést. Mindez kultúrákon túlnyúló, általános emberi tulajdonság.

A különbségek abban állnak, hogy miféle motivációjuk van az egyes kultúrákban élő embereknek arra, hogy segítsék társaikat.

Például egy indonéz népcsoport vadászai szigorú szabályok szerint osztják meg a nagy zsákmányt, a tanzániai hadza (vadászó-gyűjtögető) népcsoportja leginkább amiatt teszi ezt, mert tartanak a pletykáktól.

Míg a kenyai Orma-klán gazdagabb tagjaitól elvárják, hogy hozzájáruljanak a közösségi javakhoz, például anyagilag beszálljanak az útépítésekbe, a pápua gnau népcsoport gazdagabb falvainak lakói nem tesznek ilyesmit, mert így kínos viszontszívességgel (gyakorlatilag adóssággal) terhelnék meg szegényebb szomszédaikat.

Az efféle kulturális különbségek megnehezítették azt, hogy átlássuk, megértsük a segítségadás általános emberi tényezőit, emiatt is volt kérdéses, hogy a segítségadást és az osztozkodást vajon a kulturális közeg, vagy valami egyetemesen emberi dolog határozza-e meg.

A kutatás során számos, gyökeresen különböző embercsoport mindennapi tevékenységéről készült felvételeket elemeztek, ezekben tűnt fel átlag kétpercenként valamilyen apró segítségkérés és segítségnyújtás eseménye.

Ezekben olyasmire kell gondolni, mint az, hogy valakitől elkérjük a sótartót ebédkor, vagy megkérjük, segítsen felvinni az emeletre egy nagy tárgyat. Ezek igen gyakoriak, nagyságrendekkel gyakrabban kerülnek elő, mint az említett vadászati osztozkodás, illetve az útépítéshez való hozzájárulás.

„Miközben a kulturális különbségek a speciális esetekben és a nagy értéket képviselő cserealkalmak során meghatározóak, ha a társas kapcsolatok mikroszintjére lépünk, a kulturális különbségek zöme eltűnik, s előbukkan fajunk általános tulajdonsága: ha kell, segítünk” – magyarázta Giovanni Rossi, a kutatás vezetője.

A szívességkérésekből hétszer többet teljesítettek az emberek, mint ahányat visszautasítottak, és hatszor többet, mint ahányról nem vettek tudomást.

Általában indok nélkül segítettek egymásnak az emberek, ám, ha valamiért visszautasították a segítséget, akkor az esetek mintegy háromnegyedében ezt meg is magyarázták. Magyarul: csak jó okkal tagadjuk meg a segítséget (nem tudok segíteni a cipekedésben, mert kínoz az isiász), ám feltétel és indok nélkül segítünk, ha módunkban áll.

Míg mi emberek jó szívvel adunk az élelemből társainknak, addig például az emberszabású majmoknál az élelmen való osztozás sokkal inkább a tolerált lopás kategóriájába esik. Az efféle különbségek felismerése és vizsgálata elvezethet ahhoz, hogy kiderítsük, miként is vált az ember a társadalmaink alapját adó együttműködő, egymásért tenni szándékozó fajjá.

Kiemelt kép: pexels.com