25 éve engedélyezték a legismertebb potencianövelőt
A Viagra az első hatásos, potenciazavar kezelésére szolgáló, szájon át szedhető készítmény, Magyarországon 1999 óta kapható.
Agárdoppingként már betiltották, ám a potencianövelésen túl más felhasználási módjai is lehetnek, sőt: a vágott virág is egyenesebben áll tőle.
A szildenafil története 1985-ben kezdődött az angliai Sandwichben, ahol a Pfizer gyógyszergyár kutatói a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, a többi között a koszorúérgörcs kezelésére kerestek gyógymódot.
A molekulát 1989-ben fedezték fel, de a vizsgálatok során nem bizonyult elég hatásosnak, a beszámolókban azonban már a kezdetektől feljegyezték a szer erekcióra gyakorolt hatását.
Erre eleinte csupán érdekes mellékhatásként tekintettek, ám végül a klinikai kísérletek ezt egyértelműen alá is támasztották.
1997-re a Pfizer gyógyszeripari óriásnál elkészültek az engedélyezéshez szükséges dokumentációval, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) pedig gyorsított eljárásban 1998. március 27-én engedélyezte a szildenafil-citrát hatóanyagú új gyógyszer, a Viagra forgalmazását.
Magyarországon ugyanabban az évben engedélyezték, és 1999 óta kapható.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
- Egyetlen tűszúrással operáltak gerincáttétes daganatos beteget
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!