A legnépszerűbb újévi fogadalmak – Vajon hogyan tarthatjuk be őket?

2023. 01. 04.
Forrás: greendex.hu
Talán túlzásnak tűnik, de egyes vélekedések szerint az újévi fogadalmak története a több mint 4000 évvel ezelőtt virágzó ősi babiloni birodalomig vezethető vissza. A feljegyzések szerint itt tartottak először ünnepséget az újév tiszteletére, igaz, náluk március közepén kezdődött az év, vetés idején. A 12 napos ünnepségen többek között ígéreteket tettek isteneiknek. Ezek tekinthetők az újévi fogadalmak előfutárainak.

A szilveszteri fogadalmak általában közvetlenül pezsgőbontás után hangzanak el. Lássuk, milyen elhatározások születtek idén!

A fogadalmat tevők több mint fele tervezi, hogy többet mozog 2023-ban. Közel ennyien vannak azok is, akik egészségesebb étkezést céloztak meg. Továbbra is népszerű a plusz kilókkal kapcsolatos fogadalom is.

Az első három hely hasonlóan alakult 2022-ben, de idén többen akarnak spórolni és takarékoskodni, ami minden bizonnyal a drágulás és a nehezedő gazdasági helyzet miatt van.

statista.com

Arról, hogy mennyire vagyunk sikeresek fogadalmaink teljesítésében, több adat is elérhető. Ezekből látszik, hogy a felnőtt lakosság közel fele tesz valamilyen dátumhoz köthető fogadalmat az élete során, de a fogadalmat tevők csupán 10–20%-a képes meg is valósítani vállalását.

Januárban még viszonylag motiváltak vagyunk, de februárban jócskán visszaesik az ígéretek sikerességi rátája. Az eredményesség sajnos a kor előrehaladtával tovább romlik. A 20-as éveikben járókhoz képest az 50-en túliak között már csak fele annyi a fogadalmát teljesítő ember.

Hogyan vihetjük sikerre az újévi fogadalmunkat?

A szükséges nulladik lépés a kudarcok elengedése. Újra kell próbálkozni az előző sikertelenség tapasztalatainak birtokában, mert lehetséges, hogy csak annyi volt a hiba, hogy a vállalt célt nem mértük fel reálisan.

Az a legjobb, ha a célunk minél konkrétabb és teljesíthető. Az sem baj, ha kicsit inkább alálövünk a teljesítőképességünknek, a sikerélmény így is motiváló erejű lesz.

Kerüljük a megfoghatatlan célokat, mint például „idén többet edzek” vagy „egészségesebben fogok étkezni”! Mindent próbáljunk meg számszerűsíteni és mérni!

stock.adobe.com

Készítsünk határpontokkal ellátott tervet!

A kezdeti lelkesedés megkophat, de ha a januári lendülettel készítünk egy alapos és határpontokat tartalmazó tervet, ezekkel a mankókkal egész évben ki tudunk majd tartani.

Legyen ez akár egy edzésterv, egy diéta, tanulási vagy felújítási terv, mindegyik esetben segíthet, ha digitális naptárban vezetjük a történéseket és a részeredményeket.

Használjunk büntetési záradékot!

Baljósan hangzik, de a szakértők szerint csodákra képes, ha büntetéssel kell szembenéznünk.

Nem kell nagy dologra gondolni. Bizonyos esetekben az is megteszi, ha mondjuk megosztjuk a tervünket az ismerőseinkkel.

Ha például év közben megszegjük a diétánkat, amit a barátaink is látnak és jó eséllyel számon is kérnek, ez jelenthet némi pressziót. A pszichológusok mégis azt mondják, hogy a legjobb negatív motiváció a pénzbüntetés. Legegyszerűbb, ha egy barátunkkal piszkos anyagiakban fogadunk.

Pozitív megerősítés

A negatív visszacsatolásnál még erősebb a pozitív megerősítés és meggyőződés. Rosszul gondoljuk, hogy az edzés újbóli elkezdésének egy keserves büntetőedzés a legjobb kiváltója.

Itt is fontos a jó célválasztás. Ügyeljünk arra, hogy ne csak a végeredményt, hanem a hozzá vezető utat is élvezzük! Próbáljunk ki új, számunkra még ismeretlen sportokat, étrendet!

stock.adobe.com

Apró jutalmak

Készítsünk úgynevezett „kísértéscsomagot”, és egy általunk kedvelt tevékenységgel kössük össze a kitűzött célunkhoz vezető utat. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy csak az edzésnapokon jutalmazzuk meg magunkat a kedvenc sorozatunkkal, vagy ha készülnünk kell egy vizsgára, csak tanulás közben engedjük meg magunknak a kedvenc kávénkat.

Együtt könnyebb!

Bizonyított tény, hogy ha kitartó és jól teljesítő emberek között vagyunk, ez jó hatással van ránk is. Ha tehát van egy célunk, érdemes azokkal a barátainkkal körbevennünk magunkat, akik szintén ebbe az irányba haladnak.

Az egészben az a legjobb, hogy ennek a pozitív hatása fordított irányban is igaz. Ha ugyanis tanácsokat kérünk valakitől, vagy fel is nézünk a szóban forgó személyre, ez megerősíti az illetőt abban, hogy bizony sikeres a dolgában.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!