Csendes éj - másképp
A Közös hang a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia közös programja a felzárkózó településeken élő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zenei esélyteremtő programjában tanuló gyerekek művészi integrációjáért. A program során a zenekar tagjai személyes kapcsolatot alakítanak ki a Máltai Szimfóniában hangszeren tanuló gyerekekkel és tanáraikkal, a rendszeres találkozások során közös művészi célokat álmodnak meg, majd a közös próbákat követően együtt lépnek fel.
A Máltai Szimfóniával közös program során a Danubia Zenekar tagjai az elmúlt két évben rendszeresen látogatták a Tarnazsadányban, Tarnabodon és Erken hangszeren tanuló gyerekeket, ahol együtt zenéltek, előkészítve a fellépéseket, ahol a gyerekek és a zenekar tagjai kimondottan ezekre az alkalmakra készült műveket mutattak be.
Idén novemberben és decemberben a Máltai Szimfónia további helyszíneire, Baktakékre, Érténybe, Nyírkátára és Budapest környéki településekre is ellátogat a Közös hang program. A találkozások célja további gyerekek és régiók megszólítása, bevonása a programba, illetve motiválásuk a későbbi közös nagykoncerteken való részvételre, valamint az eddigi együttműködés során bevont gyerekek és tanáraik támogatása.
A Máltai Szimfónia művészeti vezetője, Báder Ernő ötlete volt, hogy a hónapok óta tartó közös munkát ne csak koncerteken, hanem egy közös dalban is megmutassák az ifjú zenészpalánták és mestereik. Így született meg a Csendes éj most bemutatott feldolgozása, melyben hazánk kiemelkedő énekesei, Lakatos Mónika, Nótár Mary és Takács Nikolas éneklik a vezérszólamot.
„Az idei év mindenkinek hozott nehézségeket, azonban a zene ereje sokat segít. A Közös hang programban nem csupán a nehéz sorsú gyerekeknek szeretnénk életre szóló élményt adni, de fontos üzenetet is közvetít maga a program és a Csendes éj a szerencsésebb helyzetben lévők számra is: hogy a zene hidakat épít, akár a legmeredekebb szakadékokon is átívelve. Nagy öröm volt átélni, hogy mindhárom énekes első szóra igent mondott a felkérésre, hiszen már ők maguk is ismerték a Máltai Szimfóniát és a közös zenei integrációs programunkat, és öröm volt azt is látni, hogy mindenkinek, aki bármilyen módon részese és közreműködője volt a Csendes éj felvételének, mekkora erőt és lendületet adott a közös munka a program folytatásához” – Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!