Cserepes ajkak, szájzuggyulladás
Cserepes ajkak
Az ajakgyulladásnak ez a fajtája az ajkak kipirosodását, majd kicserepesedését, hámlását okozza, amit esetenként hosszirányú berepedések kísérnek. Hatására az ajak megduzzad. A tünetek inkább az alsó, időnként azonban mindkét ajkon megjelennek. A hámlás ciklikusan jelentkezik, és nem mindig érinti az egész bőrfelületet, ezért szinte minden pillanatban tapasztalható valahol. A látható tünetek mellé viszkető vagy feszülő érzés, fájdalom is társulhat.
A cserepes ajkak hátterében álló okok
A gyakran krónikus formában jelentkező betegség legtöbbször fiatal nőket, lányokat érint. A tüneteket ajakharapdálás, az ajkak nyalogatása hozza elő, ami jellemzően stresszhelyzetben erősödik fel. Gyakori a kényszerbetegségekben szenvedőknél is. A tünetek nagyon hideg vagy meleg időjárásban, illetve lázas betegség hatására romlanak. A betegség súlyosabb formái miatt az evés és a beszéd nehezített lehet. Az ajkak bizonyos esetekben baktérium vagy gomba által felülfertőződhetnek.
A cserepes ajkak kezelése
A felülfertőződést ki kell zárni, vagy ha már kialakult, akkor kezelni kell. Maga a betegség nehezen kezelhető, a helyileg alkalmazott gyógyszerekre nem jól reagál. A kiváltó okok (stresszkezelés, kényszerbetegség stb.) kezelése segíthet a helyzeten. Az ajkak kicserepesedését okozhatja a nem megfelelő mennyiségű – túl kevés – folyadékbevitel és a kiszáradás, valamint vitaminhiány is. Megelőzését segítheti a megfelelő folyadékbevitel és a vitamindús, kiegyensúlyozott étrend, illetve vitaminkészítmények fogyasztása is.
Szájzuggyulladás
A pállott szájnak vagy zabolának is nevezett gyulladás a szájzugban jelenik meg. A száj sarka és környéke fájdalmas, piros, majd szürkésfehér színű lesz, a gyulladt részen megvastagszik a bőr, megjelenhetnek hólyagok is. Az elváltozás viszketéssel is járhat. Gyakran az ajkak más területén is száraz, kellemetlen érzés jelenik meg, időnként rossz szájízzel kísérve. A tünetek hónapokig vagy akár évekig is fennállhatnak.
A szájzuggyulladás kiváltó okai
A száj sarkában összegyűlő nyál jó táptalajt képez a fertőzések számára. Gyerekeknél és fiataloknál bakteriális, felnőtteknél inkább gombás fertőzés okozza ezt a betegséget. Szintén lehet az okok között vashiányos vérszegénység, cukorbetegség és B2-vitamin-hiány. Gyakrabban fordul elő ez az elváltozás azoknál, akik fogszabályozót viselnek, vagy fokozott nyálfolyással küzdenek. Időseknél a fogak elvesztése is kiválthatja az állapotot. A gombás fertőzés nemritkán bakteriálisan is felülfertőződik.
A szájzuggyulladás kezelése
A kezelés célja a fertőzés megszüntetése baktérium- vagy gombaellenes szerrel, illetve a nyáltermelés csökkentése.
(…)
A teljes tartalom az egeszsegvonal.gov.hu oldalon olvasható.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!