9 tipp a reflux panaszok enyhítésére
öbb nagy létszámú kutatás igazolta, mennyire rontja az életminőséget a reflux: a legtöbben arról számoltak be, hogy az éjszaka is jelentkező tünetek miatt rosszul alszanak, nem tudják magukat kipihenni, fáradtak, kedvetlenek, alig van energiájuk napközben. Nyilván az sem véletlen, hogy a táppénzes okok toplistáján a megfázás után rögtön másodikként a reflux áll.
Alkalmi kellemetlenségből tartós betegség
A kínzó, égető érzést a nyelőcsőbe visszajutó gyomorsav okozza, jellemzően egy-egy túlságosan bőséges étkezés vagy valamilyen nehezebben emészthető étel fogyasztását követően. A reflux leggyakoribb oka, hogy a nyelőcsövet a gyomorral összekötő záróizom nem zár rendesen, a hasűri nyomás megemelkedésekor résnyire kinyílik. Kisebb részben okozhatja a nyelőcső renyhe mozgása, vagy a nyál összetételének problémája is, ha nem közömbösíti kellően a gyomorsavat.
Kiket érint a reflux?
A jelenséget a kismamák is jól ismerik a terhesség utolsó hónapjaiban, és megtapasztalják azok is, akik alma típusú, hasi elhízással küszködnek. A refluxos tünetek alkalmanként egészséges embereknél is jelentkeznek. Náluk azonban a szervezet védekező mechanizmusa jól működik, így csak ritkán érzékelhető a probléma: a savat gyorsan a helyes útra tereli a nyelőcső normális mozgása, semlegesíti a nyál. Akinél viszont rendszeressé, gyakorivá válik az égető érzés, a sav visszaáramlása, annál felmerül, hogy refluxbetegsége van.
Honnan tudom, hogy refluxom van?
A reflux legtipikusabb tünete a rendszeres gyomorégés. Az égető érzés jelentkezhet a gyomorszáj táján, a mellkasban, a nyelőcsőben és a torokban is. A mellkas felé sugárzó fájdalom, a csípő, maró érzés a torokban, a kellemetlen, savanykás szájíz, a gyakori gége- és garatgyulladás, a fokozott nyálképződés, az étkezés utáni émelygés, hányinger jelzi leggyakrabban a problémát.
A rendszeresen kellemetlen (savanyú, fémes vagy keserű, csípős) szájíz kialakulhat a rossz fogak miatt is, de leggyakrabban a reflux miatt a nyelőcsőből felszivárgó gyomorsav okozza. A megszokottnál bőségesebb nyáltermelés is jelezheti a bajt, mert ezzel a szervezet a maró, irritáló anyagok semlegesítésére törekszik.
Az általános tünetek mellett számos, más betegség panaszaként is ismert jelenség hátterében szintén állhat a reflux, vagyis a gyomorsav visszafolyása. Így refluxbetegségre utalhat még a láz nélküli torokfájás, a fojtó érzés, a rekedtség, a gyakori böfögés és a csuklás, a haspuffadás is.
9 tipp, amellyel megelőzhetőek, enyhíthetőek a refluxos panaszok
- Inkább többször, kisebb mennyiséget együnk, naponta akár öt-hatszor, de keveset.
- Kerüljük az irritáló ételeket, italokat: a csípős, savas, savanyú ételeket, alkoholos és szénsavas, mentolos készítményeket, a csokoládét, a fekete teát és a kávét. Minden érintettnek meg kell figyelnie, melyek azok az ételek, amelyek kiváltják a tüneteket, mert ez nagy egyéni különbségeket mutat!
- Minden falatot alaposan rágjunk meg, mert a lúgos nyállal keveredve jobban emészthetővé válik!
- A kialakult gyomorégést száraz („háztartási”) keksz, tej, lágy tojás, zabpehely vagy búzadara, zsírtalan krumpli enyhítheti a leghamarabb.
- Az éjszakai panaszok elkerüléséért ajánlatos lefekvés előtt négy órával enni utoljára.
- A refluxra hajlamosaknak érdemes megemelni az ágyuk fejvégi részét vagy magasabb párnát használni, hogy a visszaszivárgást ezzel is akadályozzák.
- Okosabb kerülni a túl szoros ruházat, öv használatát és a hosszas ülő, görnyedt testtartást.
- A túlsúlyosak számára minden leadott kiló nyereség, közelebb visz a refluxtól való megszabaduláshoz!
- A stressz oldására keressünk természetes stresszkezelő módszereket a nyugtatók szedése helyett, mert ezek lazítják a gyomor záróizmát is.
Milyen következményekkel járhat a kezeletlen reflux?
Ha a probléma kezeletlen marad, a savas hatástól károsodik a nyálkahártya, ami gyulladáshoz vezet, ez pedig tovább ront a nyelőcső mozgásán, így a károsító hatás egyre erősebb lesz. Kezelés hiányában olyan szövődmények is kialakulhatnak, mint a nyelőcsőszűkület, illetve a nyelőcsődaganat, amelynek létrejöttét elősegíti a sav folyamatos maró hatása. Ezért fontos, hogy a refluxra utaló panaszokkal mielőbb orvoshoz forduljunk!
A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!