Hordozható „kabátujj” limfödéma kezelésére

Forrás: MedicalOnline
A kanadai Waterloo Egyetem kutatói a Biomicrofluidics folyóiratban megjelent cikkükben mutatták be azt a kabátujjhoz hasonló, hordozható eszközt, amely jóval kényelmesebbé teheti a limfödémában szenvedő betegek életét.

A nyirokrendszeri zavar különösen gyakran alakul ki emlőrákos kezelést követően, amikor a nyirokcsomók károsodnak, vagy sebészeti eltávolításukra kerül sor. Ennek következtében általában a karokban gyülemlik fel folyadék, amelynek eltávolítására jelenleg csak költséges, és a beteget helyhez kötő módszerek állnak rendelkezésre.

Az új eszköz működési elve, hogy a „kabátujjban” különböző átmérőjű és ellenállású csatornák találhatók, így az ujjban áramló folyadék eltérő ütemben tágítja-szűkíti a beépített ballonokat, azaz masszírozó hatást kelt. Ráadásul az eszközt tölthető akkumulátor látja el energiával, mellyel a beteg kényelmesen mozoghat, és a készülék ára sem több ezer, hanem csak néhány száz dollár.

A kutatók szerint az eszköz kiválóan használható lesz végtagprotézissel rendelkezőknél is, ahol a végtagcsonkra nehezedő egyenetlen nyomás kiegyenlítésére képes.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!