Vakok számára fejlesztenek vizuális protéziseket
A kutatók célja olyan innovatív elektromos ingerlési mintázatok kidolgozása és vizsgálata, melyek alkalmazásával kompaktabb, kevésbé invazív agyi implantátumok készíthetők a közeljövőben – közölte az ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK). Mint a kutatóközpont honlapján közölt beszámolóban olvasható, a fejlesztés eredményeinek köszönhetően az új implantátumok a jelenlegi eszközökhöz képest jobb téri felbontású látást tesznek majd lehetővé. A kutatás céljainak eléréséhez modern elektronikai, számítástechnikai, élettani, valamint képalkotó módszereket fognak alkalmazni a projektben résztvevő kutatók.
A 2022 őszén kezdődő, négy éven át tartó kutatás-fejlesztési projekt az Európai Unió Horizon Europe kutatási és innovációs keretprogramjának Innovatív Európa pillére alá tartozó Európai Innovációs Tanács Pathfinder Challenge programjának támogatásával valósul meg, összesen 2,1 millió eurós (csaknem 792 millió forintos) támogatással. A négy résztvevőből álló projektet a Leuveni Katolikus Egyetem (Katholieke Universiteit Leuven) vezeti, együttműködve az ELKH TTK Integratív Idegtudományi Csoportjával, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetemmel és a ReVision Implant leuveni székhelyű startup céggel.
Az Ulbert István által vezetett Integratív Idegtudományi Csoport fogja koordinálni a projekt egyik munkacsomagját, melyben két-foton mikroszkópiás képalkotással vizsgálják majd a fejlesztett elektromos ingerlési stratégiák hatékonyságát vizuális agykérgi neuronhálózatokban.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!