Vége a fogorvosi fúróktól való rettegésnek!

2010. 12. 09.
Szerző: Szimpatika
Holland kutatóknak hála, egyszer és mindörökre eltűnhetnek a szuvas fogak.
Bauke Dijkstra és Lubbert Dijkhuizen, a Groningeni Egyetem kutatói azonosították azt az enzimet, mely a plakkok fogakra való tapadásáért felel. Most, hogy ismertté vált ez az enzim, könnyebben találhatnak majd olyan anyagot, mely a működését gátolja, és esetleg hozzá lehet majd adni a fogkrémhez vagy akár az édességekhez is.

A Groningeni Egyetem kutatói az enzimet a Lactobacillus reuteri baktériumból vonták ki. A baktériumok az enzimet arra használták, hogy az ételben lévő cukrot hosszú cukorláncokká alakítsák át. A fogszuvasodás okozója, a Streptococcus mutans szintén használja ezt az enzimet. A baktérium az enzim segítségével kapcsolódik a fogzománchoz, majd olyan savat bocsát ki, mely a fogban lévő kálciumot kivonja.

Háromdimenziós szerkezet

A kutatók megalkották az enzim 3D-s szerkezetét, hogy kristályosítani tudják, és ezáltal megismerjék a felépítését. Ez megmutatta, hogy egyedülálló szerkezettel rendelkezik. Az enzim nem  hosszú aminosav-láncból épül fel, hanem két részből, mely U alakban hajlik meg. A dolog azért különleges, mert ez az első alkalom, hogy ilyen szerkezetetű láncot találtak.

Dijkhuizen arra számít, hogy speciális gátlószerek segítségével meg tudják akadályozni a baktériumok beépülését a fogzománcba. Azt már korábban is sikerült elérni, hogy az enzim munkáját leállítsák, de ez azzal járt, hogy az amiláz enzim munkáját is akadályozták, mely viszont a keményítő lebontásáért felelős.

Dijkhuizen szerint a jövőben jó esély van arra, hogy enzimgátlót adagoljanak a fogkrémhez és a szájvizekhez, de még az is előfordulhat, hogy az édességek kapnak egy kis plusz összetevőt. Ennek ellenére egyelőre mindenkit óva intenek a kutatók attól, hogy a fogkeféjét a kukába hajítsa.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!