A borhamisítás ellen új módszert vetnének be

Forrás: uni-mate.hu
Lézerfény terjedésének mérésével elsőként sikerült kimutatniuk a borok hamisítását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Salernoi Egyetem kutatóinak – derült ki a Processes szakfolyóiratban közzétett tanulmányból.

Az új technológia különlegessége, hogy fehér és vörösborok esetében, valamint egészen apró beavatkozás esetén is segíthet észlelni a hamisítást, a módszer továbbfejlesztésével tehát sokkal könnyebbé válhat majd az ellenőrök dolga.

Bár a borok hígítással és cukor hozzáadásával történő hamisítása egyáltalán nem ritka jelenség, azt még a szakemberek is csak becsülni tudják, hogy ez az illegális tevékenység mennyi terméket érint és mekkora kárt okoz a bortermelőknek. Rendkívül nagy igény van tehát azokra a módszerekre, melyek révén a borok eredetének és minőségének ellenőrzése minél egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban ellenőrizhető.

A lézertechnikát korábban főként gyümölcsök érésének vizsgálatára vagy a joghurtok gyártása közben hívták segítségül a szakemberek, most azonban kiderült, hogy ez a módszer áttetsző folyadékok vizsgálatára, azaz borok minőségének ellenőrzésére is használható. A kísérleteket Soós János – a Szőlészeti és Borászati Intézet Borászati Tanszékének doktorandusza – aszú hamisításának elektronikus nyelvvel történő vizsgálata alapozta meg.

„A laboratóriumi kísérletek során szekszárdi Portugieser és etyek-budai Sauvignon Blanc borokhoz vizet és cukrot, valamint ezek kombinációját adagoltuk, modellezve ezzel a borhamisítás leggyakoribb formáit. Ezt követően közeli infravörös spektroszkópián, valamint lézer fény terjedésének vizsgálatán alapuló eljárások segítségével igyekeztünk kimutatni a mintákban a hamisítás tényét” – mutatott rá Hencz Anita, a tanulmány első szerzője, a MATE és a Salernoi Egyetem közös oktatási programjának MSc-hallgatója.

„Olyan közeli infravörös spektroszkópián alapuló eljárást sikerült ugyanis létrehozni, amely fehér és vörös bornál is képes kimutatni az eltéréseket, 0,59% hozzáadott cukor és 6,85% víztartalom becslési hibával. Lézer segítségével pedig a cukorral kezelt mintákat (hullámhossz függvényében) 93-100%, a vízzel higított mintákat pedig mintegy 77% pontossággal tudtuk azonosítani, az első eredmények tehát rendkívül biztatóak” – hangsúlyozta Dr. Baranyai László egyetemi tanár, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet kutatója.

Az új felismerés alapját az adja, hogy a borban lévő összetevők a fény infravörös tartományában saját ujjlenyomattal rendelkeznek. A kutatók ezekben a lenyomatokban találtak egy olyan ismertetőjegyet, ami az összes bortípusban segíthet feltárni a hamisítást.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!