Cápa is szerepel a leopárdfókák étlapján

Forrás: MTI
Először találtak bizonyítékot arra, hogy az új-zélandi leopárdfókák cápákkal is táplálkoznak. Ezzel a tengeri ragadozók egy nagyon szűkkörű klubjába kerültek - írja a The Guardian.

A Krista van der Linde, a Leopardseals.org szervezet munkatársa vezette vizsgálat során cápamaradványokat találtak leopárdfókák ürülékében, valamint egyértelmű sérüléseket fókák testén, melyek a cápákkal vívott harcra utalnak. A fókák tehát vadászhattak a cápákra, nem pedig a maradványaikból fogyasztottak.

A szakértőket meglepetésként érte, hogy a cápák is szerepelnek a fókák étlapján.

„Ekkor azonban elefánthalakat és ausztrál szellemhalakat is találtunk, melyeket szintén leopárdfókák vadásztak le. Ezek a halak erős gerinccel rendelkeznek, hogy megvédjék magukat a ragadozóktól, és a fókák is kaptak sebeket, időnként hatalmas tüskéket is az arcukba. Az egyik fókának legalább 14 sérülése volt” - mondta Krista van der Linde.

A kutató szerint nem tudni biztosan, miért vadásznak a fókák cápákra, hiszen ez nagy kockázattal jár. Van der Linde úgy véli, a bennük lévő tápanyag lehet annyira vonzó a fókák számára.

A  Leopardseals.org szervezetet Van der Linde és Ingrid Visser orkaszakértő hívta életre a fókák kutatása, vizsgálata és jobb megértése érdekében. A világ legnagyobb leopárdfókaürülék-kollekciójával rendelkeznek, melyet önkéntesek gyűjtöttek össze a partvidékek mentén, hogy így még többet tudjanak meg a ritka állatokról.

A leopárdfókákról eddig is ismert volt, hogy csúcsragadozók, melyek pingvinekkel és más fókákkal táplálkoznak, de ez az első alkalom, hogy cápavadászatra utaló nyomokat találtak a szakértők.

Ezek az állatok eredetileg az Antarktiszról érkeztek Új-Zélandra. Jelenlétük egyre általánosabbá vált az ország vizeiben, a kutatók azt próbálják meghatározni, hogy ez egy új jelenség-e, vagy csak a gyakoribb észlelés kelti azt az illúziót, hogy több állat van a régióban.

Az étrendjükről szerzett új információ felveti azt a kérdést, hogy a fókák a változatosabb táplálék miatt érkeznek-e Új-Zélandra, és hogy a klímaváltozás hatással lehet-e a délebbre fekvő élelemforrásokra.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!