Szimpatika – Kihalt virág illatát alkották újra

Resurrecting the Sublime, vagyis „a fennköltség feltámasztása“ címmel nyitotta meg kapuit az idei Velencei Biennálén is az a vándorkiállítás, ahol a fő attrakció, a kiállított műtárgyak nemcsak nem tapinthatók, de nem is láthatók. A Ginkgo Bioworks biotechnológiai vállalattal együttműködő Alexandra Daisy Ginsberg építész-dizájntervező, valamint Sissel Tolaas illatkutató ugyanis illatokat, méghozzá a Föld színéről az emberi tevékenység miatt kipusztult virágok újraalkotott illatát állították művészeti projektjük középpontjába. A kiállítás a New York-i Cooper Hewitt Smithsonian Design Múzeumtól a párizsi Pompidou Központig jóformán az egész világon járt már, a jövő év elejéig például Madridban, illetve 2022. novemberig Bernben látogatható.

Ginsberg és társai három virág illatát „támasztották fel”: a mályvafélék családjába tartozó Hibiscadelphus wilderianus Rock nevű fás szárú virágos növény a Hawaii-szigetcsoport második legnagyobb szigetén, Maui ősi lávafolyásain volt honos. Utolsó példánya 1912-ben lett az enyészeté, a mályvaféle kihalását az okozta, hogy a betelepülők az egyre intenzívebb szarvasmarha-tenyésztés miatt felszámolták a termőhelyeit.

A hüvelyesek rendjébe tartozó Orbexilum stipulatum, ismertebb nevén bőrgyökér utolsó példányát 1881-ben, az amerikai Kentucky államban látták utoljára. Megkísérelték ugyan a termesztését, de az 1920-as években egy gát építése teljesen tönkretette azt a környezetet, amelyben élhetett volna.

A „fennköltek“ harmadik képviselője, a Leucadendron grandiflorum egy Fokváros környékén honos örökzöld volt, amely a dél-afrikai szőlőültetvények telepítése miatt pusztult ki. Utolsó példányát egy londoni gyűjtő lakásában látták 1805-ben.

A szóban forgó virágos növények DNS-ét a Harvard Egyetem herbáriumában tárolt maradványokból nyerték ki. Az örökítőanyag azonban töredezett volt, így a Ginkgo által finanszírozott csapat paleogenetikusok segítségével nyert ki a munkához elegendő DNS-t a növényi maradványokból. A mintákat összehasonlították más illatos növények DNS-ével, a töredezett DNS-t génsebészeti módszerekkel újraszintetizálták, majd élesztőgombákba juttatták, amelyek illatmolekulákat termeltek, és ezek alapján Tolaas segítségével állították össze a kihalt virágok vélt illatát.

Ginsberg szerint a mályvafélének dohányszerű, a hüvelyesnek citrusos, az örökzöldnek nehéz, tömény illata lehetett. A dizájner szerint ugyanakkor nem az egykor illatot árasztó virágok illatanyagainak tökéletes rekonstruálása volt a cél. A kiállítással, ahol a szemlélődő maga kerül egy olyan keretbe, ahol az illatanyagokat érezni tudja maga körül a levegőben, azt akarták érzékeltetni, hogy minden kihalt faj pusztulása pillangóhatást vált ki a környezetében: befolyásolja, rosszabb esetben el is lehetetleníti a beporzó fajok táplálkozását vagy egyéb szükségleteit. Ez aztán kihatással van a beporzókkal táplálkozó további fajokra is. A látogatók a legtöbb kiállításon sivár környezetbe lépnek be, az alkotók ezzel is arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a fajpusztulás oka nem más, mint az ember.