Megkavart agyak a nagyvárosi utcákon
2010. 11. 17.
A közlekedés során minket érő ingereket az agy könnyen feldolgozza, de megterhelő számára.

De könnyen lehet segíteni, a dolgon, ha máshogy nem egy séta a parkban megnyugtatóan hathat ránk. A Michigan-i Egyetem kutatói 2008-ban kiadott tanulmányukban összehasonlították a természet és a városi környezet agyra gyakorolt hatását.
Dr. Marc Berman szerint elég néhány percet eltölteni egy városi utcán ahhoz, hogy az agy összpontosító képessége megnövekedjen. Egy önkéntesekből álló csoportot két részre osztottak. Egyik részük a parkba ment sétálni, mások egy zsúfolt nagyvárosi utcába. A parkban sétálók a testmozgás után jobb eredményeket értek el a figyelem és memóriateszeken.
A dolog oka az lehet, hogy a természeti képek lekötötték a figyelmet, és feltöltötték a résztvevőket, míg az utcán flangáló csoportnak folyamatosan kockázatokat kellett elemezni.
Ugyanez történik ha a kórházban lévők fákat látnak. Akik a természetet látták a kórteremből, azok gyorsabban regenerálódtak, míg azok akik nem láttak természeti képződményeket. Állítólag a napi munkára is ösztönzően hatnak az organikus formák.
A kisebb városok vagy falvak lakóinak alacsonyabb a kortizolszintjük. Jelenleg többen élnek városokban mint vidéken. Az ENSZ adatai szerint a 6,7 milliárd földlakó több mint fele városi környezetben él.
A városoknak megvannak az előnyei, a társadalmi és kulturális élet sokkal több lehetőséget tartogat, de az agyra nagyobb terhet ró a feladat.
De mielőtt a hátizsákjáért nyúlna, hogy nomád módra a természetben verjen sátrat, a kutatók azt javasolják, meditáljon napi 10 percet.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
- Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni
- Endoszkópos műtéttel gyorsabb a felépülés
- Mediterrán diéta segíti a COPD-vel élőket
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!