Jeltolmács segíti a tömegközlekedést Bécsben
Irisnek hívják a Wiener Linien virtuális munkatársát, akinek az a feladata, hogy jelnyelvre fordítsa a valós idejű közlekedési információkat. A segítségével létrejövő rövid animációs videókat a siket és nagyothalló utasok a közlekedési vállalat mobiltelefonos alkalmazásán, a WienMobil App-on keresztül kapják meg.
A világon egyedülálló fejlesztés Ausztriában tízezer, Európában pedig körülbelül mintegy félmillió hallásproblémával küzdő utas életét könnyíti meg.
A jeltolmács-alkalmazás alapja, hogy az utastájékoztató üzenetek standardizáltak. Így a mintegy ötezer megállónevet és harminc műszaki problémát előre le lehet fordítani. Forgalmi zavar esetén a megállókban és járműveken elhangzó információkat szinte azonnal, automatikusan le lehet fordítani jelnyelvre. Az így elkészült animált videókat az utasok a WienMobil telefonos alkalmazásban nézhetik meg.
Azt, hogy az új fejlesztést ténylegesen bele lehet-e illeszteni a WienMobil alkalmazásba, ősszel kezdik el tesztelni. Ha ez sikeres lesz, az elkövetkező egy-két évben tovább bővítik az alkalmazást.
A prototípust már ki is próbálhatják az érdeklődők a Remise Közlekedési Múzeumban, a Tramwaytag alkalmából. Itt ugyanis berendeznek egy területet, ahol a látogatók úgy tapasztalhatják meg a bécsi közösségi közlekedést, ahogy azt a siketek és nagyothallók élik meg nap mint nap.
Alexandra Reinagl, a Wiener Linien ügyvezetője a világújdonság kapcsán elmondta: „Számomra és negyvenöt országból érkező 8 700 munkatársam számára nagyon fontos, hogy a tömegközlekedés mindenki számára a lehető legkönnyebben elérhető legyen. Ezért külön öröm számomra, hogy a jeltolmács-avatart kezdettől fogva a siket és nagyothalló közösség tagjainak részvételével fejleszthetjük. Ez a projekt világszinten is fontos mérföldkő a közösségi közlekedésben történő akadálymentes kommunikációban”.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!