Koleszterinszint-csökkentő injekciót fejlesztettek ki
A világon elsőként koleszterinszint-csökkentő injekciót vezet be a brit egészségügyi szolgálat (NHS England), és azt remélik, hogy ezzel mintegy 55 ezer szívinfarktust és agyvérzést előzhetnek meg a következő tíz évben, ami enélkül 30 ezer ember életébe kerülhetne.
A tudományos nevén inclisirannak nevezett gyógyszert évente kétszer beadott injekció formájában az NHS háromszázezer páciense kaphatja meg a következő három évben. A betegek az egyéb koleszterinszint-csökkentő szerek, például a sztatinok szedése mellé a világon elsőként választhatják az injekciót is az érelmeszesedés legfontosabb rizikófaktorának számító koleszterin kontroll alatt tartására.
A brit közegészségügyi szolgálat a Novartissal egyezett meg a gyógyszer széles körű forgalmazásról. A sztatinokkal szemben, amelyeket általában tabletta formájában naponta kénytelenek szedni a betegek, és amelyek lassítják a koleszterin előállítását a májban, az inclirisan az RNS-interferencia módszerét használja. Ennek segítségével szelektíven lehet kikapcsolni egyes gének hatását, az eredmény pedig az, hogy a máj a vérből több „rossz”, azaz LDL-koleszterint tud eltávolítani. A módszer egyik nagy előnye, hogy a betegeknek csak évente kétszer kell beadatniuk az injekciót a bőrük alá, általában a hasukba, így lekerülhet a vállukról a rendszeres gyógyszerszedés nyűge. A vakcina kompatibilis a sztatinokkal is, sőt néhány orvos egyenesen a terápiák kombinálásában gondolkodik.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!