Életet mentene az élelmiszerek cukortartalmának csökkentése

Forrás: Medical Online
Milliók maradnának egészségesek, ha csak egy kicsivel csökkentenék az élelmiszerek cukortartalmát.

Ha az előre csomagolt termékekben 20 százalékkal, az üdítőkben pedig 40 százalékkal csökkentenék a cukortartalmat, az csak az Egyesült Államokban 2,48 millióval csökkentené a szív- és érrendszeri események számát, 750 ezerrel a cukorbetegek számát, továbbá 490 ezerrel a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező haláleseteket. Mindez a nyereség a felnőtt populáció élettartamát felölelő időszakban adódna – derült ki a Circulation című folyóiratban publikált kutatásból.

A kutatás szerzői több amerikai intézményből – a Massachusettsi Általános Kórházból (MGH), a Tufts Egyetem Friedman táplálkozástudományi iskolájából, a Harvard Egyetem T.H. Chan közegészségügyi iskolájából, valamint a New York-i egészségügyi és mentálhigiénés hivatalból – verbuválódtak, hogy megvizsgálják, milyen egészségügyi és gazdasági hatásai lennének, ha az országban szigorúbban szabályoznák az élelmiszerekbe épített cukor mennyiségét – amit egyébként a só- és cukorfogyasztás csökkentését célzó nemzeti kezdeményezés, az NSSRI javasolt is 2018-ban. A több mint száz egészségügyi szervezet részvételével működő NSSRI idén februárban véglegesítette javaslatát azzal a céllal, hogy iparági szereplők önként vállalják cukros élelmiszereik fokozatos megreformálását.

Hogy a tervezetből törvény legyen, ahhoz persze kormányzati támogatás is kell, hiszen a cukormentesítésen dolgozó cégeket monitorozni kellene, eredményeiket nyilvános jelentésekben kellene közzétenni. A kutatócsoport reméli, hogy modelljük hozzájárul a cukortartalom csökkentését előíró törvényhez szükséges konszenzus kialakításához. Siyi Shangguan, az MGH gyakorló orvosa, a tanulmány vezető szerzője szerint „a kereskedelmileg előállított ételek és italok cukortartalom-csökkentésének nagyobb hatása lesz az amerikaiak egészségére, mint bármely más, a cukorbevitel csökkentését szorgalmazó kezdeményezésnek a cukoradótól a hozzáadott cukor felcímkézésén át a cukros italok iskolai árusításának tilalmáig”.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!