Hűsítő ital a nyári délutánokra: málnás-ananászos smoothie
Hazánkban is őshonos, így szinte bárhol beszerezhető. Érdekesség, hogy létezik belőle fekete, fehér, sárga és lila fajta is, de a piros gyümölcs a legelterjedtebb.
A málna kitűnő C-vitamin-forrás, de nagy mennyiségben tartalmaz A-, E-, K- és B-vitamint is, valamint számos ásványi anyagot, például mangánt, káliumot, vasat és magnéziumot. A népi gyógyászat szerint vérszegénység és szívbetegség esetén kifejezetten ajánlott a fogyasztása, magja pedig az emésztésben lehet a segítségünkre.
Bár főként friss formában érdemes fogyasztani, hiszen ekkor érvényesülnek leginkább pozitív tulajdonságai, nyáron akár süteményekhez, fagylaltokhoz vagy hűsítő üdítőkhöz is felhasználhatjuk. Ebben az időszakban a hideg gyümölcslevesek kifejezetten népszerűek, ám ha mégis maradna belőle néhány kanálnyi, viszont van otthon egy kis málna, akár még frissítő smoothie-t is készíthetünk belőle. Ehhez ízlés szerint bármilyen gyümölcsöt felhasználhatunk, de például az ananász jól harmonizál a málnával, valamint a gyümölcslevesben található meggyel is.
Hozzávalók 1 személyre: (elkészítési idő: 5 perc)
• Kb. 20 dkg málna
• 3 ek. darabolt, friss vagy konzerv ananász
(a konzerv esetében a levéből is érdemes 1 dl-t hozzáadni)
• 2 dl gyümölcsleves
Az elkészítés nem igényel különösebb előkészületeket, a hozzávalókat turmixgépbe öntjük, majd alaposan összekeverjük. A kész smoothie-t pohárba öntjük és fél órára a hűtőbe tesszük, majd hidegen fogyasztjuk.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!