Szimpatika – Holdkór nem csak teliholdkor

– Ki van benn? Maga látta? – kérdezte Mártika Jóska bácsit, aki valamivel előbb érkezett, így talán nagyobb rálátása volt a történtekre.

– Láttam, láttam – bólogatott Jóska bácsi.

– Na, és? Mondja már meg!

– Egy asszony.

– Egy asszony…! – dühöngött Mártika. – De milyen asszony? Van taj-kártyája?

– Azt nem láttam, hogy mije van neki, csak azt, hogy egy asszony.

Mártika egyre dühösebb lett, és tudta, hogyha nem ül odébb két székkel, akkor kiabálni fog és megbántja Jóska bácsit, aki igazán nem tehet semmiről. Pedig az valóban bosszantó, hogy már húsz perce

boldogítja valaki az orvost, és még a taj-kártyáját sem volt képes odaadni.

– Két hét múlva visszajövök, akkor tőlem lefagyaszthatja – hallatszott most az asszony kissé karcos hangja.

– Miért pont két hét múlva? – kérdezte Lilla nővér.

– Hogy mi? – jött a válasz.

– Miért két hét múlva? Miért nem most? – ismételte Lilla nővér.

– A Hold miatt!

Mártika odakint kikerekítette a szemét, és a könyökével jól megbökte Jóska bácsit.

– Hallja? – suttogta. – Azt mondta, hogy a Hold miatt!

– A Hold miatt? – hallatszott bentről a doktor úr mély hangja.

– A Hold miatt? – csipogta Lilla nővér.

– Hogy mi? – kérdezte a páciens.

– A Hold miatt? – kiabálta Lilla nővér.

– A Hold miatt nem kezelhetjük most a szemölcsét? – kérdezte az orvos.

– Hát persze! – válaszolt a hölgy. – Újhold van, ahogy nő a Hold, a szemölcs is visszanő.

A doktor felnevetett, Lilla nővér pedig kivágta az ajtót, és kisietett az orvosi szobából. Piros volt az arca, és szikrát hányt a szeme. Nyomában, sokkal lassabban egy középkorú hölgy lépkedett kifelé, szép, virágos kendő takarta a vállát.

A hölgy, kinek neve Irma volt, körbenézett a váróteremben, nyugodt tekintete hosszan megpihent Mártika elképedt arcán, aztán vetett egy kedves pillantást Jóska bácsira is.

Jóska bácsi összeszedte minden bátorságát és a hölgy elé lépett.

– A székrekedésre is hat a Hold? – súgta a fülébe.

– Hogy mi? – kérdezte Irma.

Mártika félrelökte Jóska bácsit, és jó hangosan, tagoltan belekiabálta Irma fülébe:

– Azt kérdezi a vénember, hogy a székrekedésre is hat-e a Hold!

Irma elmosolyodott, majd így szólt:

– Hát már hogy a fenébe ne hatna! Feléleszti a vizeket, amikor dagad. Elzárja a csapokat, amikor összezsugorodik. A legtöbb gyerek teliholdkor születik. De ha fogyni kezd a Hold, kiszárad a folyó, leapad a tenger, még fogyókúrázni is csak olyankor érdemes.

– Talán a vérnyomásomat is a Hold mozgatja? – kiabálta hüledezve Márta néni.

– Hogy mi?

– Tessék csak szépen befáradni az orvosi szobába, majd ott mindent megbeszélünk! – került elő hirtelen Lilla nővér, és bevezette Mártikát a terembe.

Eközben megérkezett Shüleky professzor is. Udvariasan köszönt, majd leült. Nem értette, Jóska bácsi miért toporog a váró közepén egy nagy kendős asszonyt bámulva.

– Bocsásson meg! – motyogta Jóska bácsi. – Csak még annyit kérdeznék, hogy hatással van-e a Hold állása az éjszakai vizelési ingerre.

– Hogy mi? – reagált kedvesen a hölgy.

Erre már Shüleky professzor is felkapta a fejét.

– Éjszakai vizelési inger! – kiabálta Jóska bácsi.

Shüleky professzor elvörösödött.

Irma asszony elnevette magát.

– Prosztata gondok, ugye, ugye, bátyám…

– Hát…! – szégyenkezett Jóska bácsi.

– Na idefigyeljen! – kezdett hozzá Irma asszony az okosításhoz. – Először is rágcsáljon el mindennap egy maréknyi tökmagot. Érti?

– Tökmagot – ismételte Jóska bácsi.

– Aztán főzhet gyógyteát is. Van papírja?

Jóska bácsi előkapott egy kis noteszt a zsebéből. Tolla nem volt, de azt Shüleky kölcsönzött neki.

– Tehát. Kell hozzá csalángyökér, kisvirágú füzike, nyárfakéreg, nyárfalevél, valamint a tarackbúza és a fűrészpálma termése. Mindenből ugyanannyi. Főzze meg egy liter vízben, és hagyja állni húsz percig. Azokon a napokon igya, amikor fogy a Hold. Amikor nő, akkor elég a tökmag.

– Nahát! – ámuldozott dr. Shüleky. – Hogy mennyi mindent tud a Hold!

– Hogy mi? – kérdezte Irma asszony, de a választ már nem várta meg. Megigazgatta virágos kendőjét és kisétált a rendelőből. Bár a nap még javában sütött, a holdsarló is ott lebegett a fák fölött, halványan, mint a képzelet.