Szimpatika – Anozmia, avagy a szaglás zavara

Az utóbbi időszakban előtérbe került a szaglásvesztés mint betegség, mivel ez a Covid-fertőzés gyakori kísérője: az esetek közel felében tapasztaltak hosszabb-rövidebb ideig tartó anozmiát. A szagláshoz, az illatok érzékeléséhez szükséges hámsejtek az ún. szaglóhámban, az orrüreg felső részében lévő orrnyálkahártyán találhatók.

A szaganyagok a nyálkahártya felszínén elhelyezkedő folyadékfilmben oldódnak fel. A szagingereket speciális szaganyagkötő-fehérjék juttatják el a szaglósejtekig, majd onnan az ingerület ezek nyúlványain, az ún. fila olfactorián keresztül jutnak a szaglókéregbe, az agy szaglóközpontjába.

A szaglászavar típusai

Az anozmia (jelentése: szaglásvesztés, szaglásvakság) normál körülmények között nagyjából minden századik embert érintő rendellenesség, az életkor előrehaladtával előfordulása növekszik. Lehet veleszületett állapot is, de jóval gyakrabban vírusfertőzés vagy a szaglószervet, esetleg az agyat ért sérülés miatt alakul ki. A 2019-es pandémia kitörése óta a szokásosnál jóval nagyobb esetszámban fordul elő: a Covid19-cel fertőzöttek a légúti tünetek és a láz mellett leggyakrabban a szagok érzékelésének zavaráról számoltak be.

A szaglás zavara lehet hipozmia, részben elveszített szaglóképesség, lehet abszolút anozmia, a szagérzékelés teljes hiánya, és ismert a parozmia, a kakozmia és a fantozmia jelensége is, amikor téves, kellemetlen, undort keltő és nem létező szagot érzékel az érintett. A szagok érzékelésnek speciális zavara a hiperozmia, vagyis a rendkívül érzékeny szaglás, amellyel például az illatszerek tervezői, a borászok és a kávészakértők rendelkeznek.

Szaglásvesztést okozó betegségek

A szaglás folyamatában gondot okozhat az érzékelési folyamat bármelyik állomásának megbetegedése, átmeneti vagy tartós zavara. Leggyakrabban az orr működési zavara, vagyis az orrnyálkahártya gyulladása, hurutja, a termelődő váladék felszaporodása, az orrcsepp, orrspray elhúzódó használata vagy éppen ellenkezőleg, az orrnyálkahártya szárazsága váltja ki az átmeneti szaglásvesztést.

Előfordulhat orrpolip és túltengő orrmandulák miatti szaglászavar is. Ismert a cukorbetegség, a dohányzás, a tartósan belélegzett vegyszerek, bizonyos gyógyszerek, pl. vérnyomáscsökkentők alkalmazása és az emelkedett életkor miatti szagláscsökkenés is, az orr szaglóreceptorainak pusztulása miatt. Az agyi szaglóközpont sérülésének következménye és egyes központi idegrendszeri betegségek, például a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór, a szklerózis multiplex első tünete is lehet a szagláscsökkenés. Az anozmia pszichés zavarokat, szorongást, hangulati válságot, kiüresedettség érzést, depressziót is okozhat.

A Covid19 kísérőjelensége

A koronavírus fertőzöttjei közül különösen sokan számoltak be szaglásvesztésről, még az is előfordult, hogy tünetmentesség vagy egészen enyhe tünetek mellett csak ez jelezte számukra a betegséget. Esetükben először teljes szaglásvesztés következett be, ami lassan javult hipozmiává (csökkent szaglássá), majd hosszabb-rövidebb idő, általában néhány hét alatt visszaállt a normális szaglás.

Ugyanakkor a panasz el is húzódhat, esetleg parozmia (torz szaglásélmény) vagy fantozmia (a környezetben nem jelenlévő szag érzékelése) is jelentkezhet. A post-Covod-ellátás keretében ezért nagy szükség van a szaglásvizsgálatra is.

Nemrégiben a Semmelweis Egyetemen nyílt szaglásvizsgáló központ, ahova azokat várják, akiknél a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradt a szaglászavar. A kutatók számára a járványhoz kapcsolódó anozmia legfontosabb kérdése az volt, hogy a szaglóhám idegsejtjein keresztül képes-e a vírus belépni az idegrendszerbe. Úgy találták, hogy a szaglást közvetlenül végző szenzoros neuronok nem fogékonyak a vírusra, ugyanis a sejtekbe való belépéshez szükséges receptort nem hordozzák a felszínükön. Az őket körülvevő, ellátó sejtek azonban megfertőződhetnek, így a szaglásvesztés a vírusfertőzés indirekt hatása lehet az orrnyálkahártya szaglóreceptorainak másodlagos károsodása miatt.

A szaglászavarok vizsgálata és kezelése

A kezelés a fül-orr-gégészeti vizsgálattal kezdődik, ahol a beteg kikérdezése, az anamnézis felvétele után felmérik az orrüreg és a szaglóhám állapotát, így kiderülhetnek a szagláscsökkenés elsődleges, fizikai okai, például krónikus orr- és melléküreg gyulladás orrpolippal vagy anélkül, amely gyógyszeres, ún. konzervatív terápiával, szükség esetén pedig műtéttel kezelhető. Endoszkópos vizsgálat és orrmelléküreg CT-felvétel segítheti a diagnózist. Idegrendszeri károsodás gyanúja esetén (például fejsérülés vagy degeneratív idegrendszeri megbetegedés miatt) neurológiai kivizsgálásra is szükség van.

A szaglásvesztés mértékéről szaglásteszt, például a Sniffin' Sticks teszt tájékoztat. Ennek során meghatározott fajtájú és intenzitású illatanyagokkal töltött, nagy méretű filctollakat szagoltatnak a pácienssel.

Ha az anozmiának idegrendszeri okai vannak, a kezelés is bonyolultabb, hosszabb időt igénye és előfordulhat visszafordíthatatlan szaglásvesztés is. A szaglásvesztés prognózisa alapvetően jó, az esetek többségében a szaglósejtek jól regenerálódnak, még elhúzódó anozmia esetén is van esély a szaglóképesség visszanyerésére.