Mozgással az elbutulás ellen

2021. 06. 19.
Forrás: ng.hu
|
A rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás nemcsak az izmok erősítésére szolgál, hanem az agyat is karban lehet vele tartani. A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének vezetője a Szenior Egyetem előadásán mutatta be a fizikai aktivitás idegrendszerre gyakorolt hatásait.

Balogh László, a DESKI vezetője A rendszeres testedzés hatása az agyra – az edzett agy címmel tartott előadást, melyből kiderült: a hazai és nemzetközi kutatások is igazolták, hogy a mozgásnak az általános egészség mellett az agytevékenységre is kifejezetten jótékony hatása van.

„A testedzés kapcsán általában a testre, az erőnlétre, általános edzettségre és egészségi állapotra gyakorolt pozitív hatások jutnak az emberek eszébe, viszont az agyra, az idegrendszerre gyakorolt hatásait is érdemes górcső alá venni. Már egy egyszerű, húsz perces sétának is érezhető hatása van az agyra, így ha például edzés után tanul a gyermek, azzal az agyát is „bemelegíti”, felkészíti, könnyebben befogadhatja az új információkat, javul a teljesítménye és az eredményessége.” – hangsúlyozta előadásában Balogh László. A szakember hozzátette: már egyetlen edzésnek is van hatása, de ha tudatos, tervszerű edzéstervet készítünk, és aszerint mozgunk, akkor hosszabb távon is összeadódnak a szervezet adaptációs folyamatai révén ezek a pozitív hatások.

A DESKI igazgatója felidézett egy olyan vizsgálatot, ami 1966 és 2001 között készült, tizennyolc tanulmányt elemzett. A benne lévő edzésprogramok eredményeit vetették össze a kognitív képességek vonatkozásában. A magasabb szintű komplex és a kontroll funkciókat, kognitív funkciókat, a vizuális térbeli tájékozódást, emlékezet szintjét, valamint az alanyok reakció idejét is figyelték. A vizsgálat szerint mind a négy területen látványos fejlődés volt tapasztalható azoknál, akik részt vettek az edzésprogramokban.

„A testedzésnek, a mozgásnak minimum olyan hatása van az agyra, az idegrendszerre, mint mondjuk az izmokra, a mozgató szervrendszerre vagy a szív- és légzőrendszerre. Megfigyelték, hogy a testedzés hatására új idegsejtek jönnek létre, sőt a közöttük lévő szinaptikus kapcsolatok száma és funkciója is erősödhet, vagyis javul a neuroplaszticitás, az agy keringési rendszerét is fejleszti. Számos kutatás igazolta, hogy a fizikai aktivitással megelőzhető a demencia és az Alzheimer-kór. Hatvan fölött azért jó izomerősítő edzéseket végezni, mert aki igyekszik megelőzni az izomvesztést, annál később alakulhat ki időskori elbutulás, hiszen kapcsolatot találtak az izomtömeg és a kognitív képességek szintje között is 60 felettieknél.” – húzta alá a szakember.

Balogh László elmondta, napjaink egyik népbetegségeként ismert, de a mindennapokhoz szükséges élettani folyamat, a stressz negatív hatásai ellen is kiváló gyógymód a mozgás. A hosszú ideig fennálló stressz ugyanis rossz hatással van többek között a hippokampuszra, ami összezsugorodhat, ezáltal pedig romlik az emlékezőképesség. Kiemelte, hogy a testedzés, a fizikai aktivitás kontrollálja, szabályozza, erősíti a kognitív funkciókat, a mozgás utáni feladat így nem jár negatív stresszel.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet komplex sportviselkedés-elemző laborjában egy kutatócsoport többek között a szívfrekvencia, a testhőmérséklet, a gyomor-, a vékony- és a vastagbél monitorozásával vizsgálja a rendszeres testedzés, az élsport, az egészségsport, a rekreáció hatásait egyebek mellett a kognitív képességekre, a stresszre, illetve ezek kombinációjára, így valós képet kaphatnak a stressz hátterében álló élettani folyamatokról.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Augusztusi akció

Octenisept külsőleges oldat

50 ml

2 199 Ft

44 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Porcerő FORTE filmtabletta

90 db

6 399 Ft

71,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Neogranormon kenőcs

100 g

2 999 Ft

30 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 699 Ft

135 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imunoglukan P4H Junior szirup

120 ml

5 199 Ft

43,3 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 299 Ft

71,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

AkusTone fülspray

15 ml

2 149 Ft

143,3 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 599 Ft

36 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Naturland Inno Rheuma krém

70 g

1 549 Ft

22,1 Ft/g
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Reparon® Herbal végbélkenőcs

25 g

2 199 Ft

88 Ft/g
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Revalid® Hair Complex étrend-kiegészítő kapszula

60 db

5 499 Ft

91,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Proenzi® Intensive tabletta

60 + 30 db

5 399 Ft

60 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 299 Ft

115 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent Premium Plus protézisrögzítő krém

40 g

1 199 Ft

30 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Diclac Dolo 50 mg/g gél

50 g

1 499 Ft

30 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

2 149 Ft

214,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

2 049 Ft

128,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol Femina kemény kapszula

40 db

3 899 Ft

97,5 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Hydrominum tabletta

30 db

2 499 Ft

83,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Calcium-D-Sandoz 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 549 Ft

77,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Lordestin® Akut 5 mg filmtabletta

30 db

1 499 Ft

50 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cartidol 100 mg/g gél

50 g

1 499 Ft

30 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el