Kulturális különbségek az óvodások viselkedésben
A kutatás szerint a magyarok a szociális-érzelmi fejlődést, az etióp szülők pedig az iskolai készségek fejlesztését tartják az óvoda legfontosabb feladatának.
Az óvodai évek fontos szerepet játszanak a kognitív képességek fejlődésében, ezen belül is azok az ún. végrehajtó készségek (EF) mennek keresztül jelentős fejlődésen, amelyek lehetővé teszik a tudatos, célorientált viselkedést. Azok az ovisok ugyanis, akiknél sikeresen fejlődnek ezek a készségek, később nagy valószínűséggel könnyebben illeszkednek be az iskolába és jobb tanulmányi eredményeket érnek el. Az EF-készségek nem megfelelő működése ezzel szemben különböző fizikai, pszichológiai és akadémiai problémákhoz vezethet, úgy mint fizikai agresszió vagy tanulási nehézségek.
A PPK kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző kulturális viszonyok milyen hatással vannak az EF-képességek fejlesztésére. Biruk Kebede Metaferia (Pszichológiai Doktori Iskola), Futó Judit (Pszichológiai Intézet) és Garai-Takács Zsófia (Neveléstudományi Intézet) egy etióp és egy magyar minta összehasonlításával nézték meg, hogy milyen összefüggések vannak a játék szerepéről és az óvodai nevelés céljairól alkotott szülői nézetek, az óvodások otthoni tevékenységei, illetve a gyerekek kognitív készségei, végrehajtó működései között.
A kutatásba összesen 266 főt, magyar és etióp óvodásokat és szüleiket vonták be. A szülői attitűdöket kérdőíves módszerrel vizsgálták, ezután pedig a gyerekekkel neuropszichológiai teszteket végeztek a saját intézményükben.
Az interkulturális vizsgálat eredményei szerint az etióp szülők fontosabbnak tartják, hogy az óvoda fejlessze az iskolai készségeket, mint a magyar szülők. Amíg az etióp szülők a gyerekek kognitív és iskolai készségeinek fejlesztését, addig a magyar szülők a szociális-érzelmi fejlődést és a szórakozást tartják az óvoda legfontosabb feladatának. A gyerekek kognitív készségeiben a kutatók (munkamemória, a kognitív gátlás és kognitív rugalmasság) ugyanakkor ebből a szempontból nem találtak különbségeket.
A gyerekek otthoni tevékenységeit illetően az etióp szülők gyakoribb iskolai készségeket előkészítő és kézműves foglalkozásról számoltak be, mint magyar társaik. A magyar szülők viszont gyakoribb finommotoros tevékenységekről, önálló játékról, sportolásról és mozgásról nyilatkoztak.
Mindkét kultúra esetében elmondható, hogy az óvodások gátlási készégeire – ez segít abban, hogy az automatikus cselekvés helyett tudatosan viselkedjünk, és például képesek legyünk ellenállni a kísértéseknek – hatással volt a játékkal kapcsolatos támogató szülői attitűd és a szerepjáték gyakorisága. Az etióp mintában jelentős szerepet játszott az otthoni reggelizés gyakorisága is. A kutatók vizsgálták a gyerekek vizuális munkamemória kapacitását is. Ebben az etióp résztvevők esetében az otthoni kézműves tevékenységek, a magyar gyerekeknél pedig az egyéb finommotoros foglalkozások gyakorisága volt fontos tényező.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!