Felmérték a világ madárpopulációját
Egy új becslés alapján legalább 50 milliárd madár él jelenleg a Földön. A friss tanulmány szerint csak házi verébből 1,6 milliárd példány él, de a seregélyek, a füsti fecskék és a gyűrűscsőrű sirályok egyedszáma is meghaladja az egymilliárdot. A madárfajok többsége ugyanakkor ritka: nagyjából tízből egy faj populációja nem éri el az 5 ezer példányt. Corey Callaghan, az Új-Dél-Walesi Egyetem biológusa és kollégái bíznak benne, hogy friss eredményeik hozzájárulhatnak az állatok megóvásához.
A madarak globális egyedszámának felmérése rendkívül bonyolult feladat, biztos válaszokkal pedig nem kecsegtet. A korábbi vizsgálatok során 10-13 ezer fajt elemezve 200-400 milliárdra becsülték a madarak számát.
Az ausztrál kutatók most 9700 élő faj adatait tanulmányozták. Az információk madárfigyelőktől származtak, akik az elmúlt egy évtizedben rögzítették észleléseiket. A csapat az adathalmazt modellekkel és szakértőktől származó információkkal kombinálta.
Az eredmények alapján a madarak többsége az északi félgömbön él: Európában, Észak-Ázsiában, Észak-Afrikában, az Arab-félsziget egyes részein, illetve Észak-Amerikában. Madagaszkáron és a sarkvidéken ezzel szemben meglehetősen kevés a madár.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Induljon a nap meditációval!
- Az ajándékozás lélektana
- Eljön minden évben
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!