A légkörben is rengeteg a mikroműanyag

Forrás: ng.hu
Bár a szakértők egyelőre nem tudják, hogy a mikroműanyagok miként befolyásolják az egészséget, az biztos, hogy a parányi szemcsék képesek bejutni szervezetünkbe.

Egy új tanulmány alapján több millió parányi műanyagdarab sodródik a földi atmoszférában. A kutatók attól tartanak, hogy a szennyezés egyre súlyosbodni fog, és az emberi egészséget is fenyegeti.

A mikroműanyagok olyan apró szemcsék, amelyek a műanyag bomlása során alakulnak ki. A szennyeződések fellelhetőek az óceánokban, sőt az ivóvízben is, légköri jelenlétüket viszont eddig keveset vizsgálták. A friss eredmények alapján több ezer tonna mikroműanyag lehet az atmoszférában, a részecskék pedig óriási távolságokat tehetnek meg a levegőben.

A kutatók az adatok tükrében úgy gondolják, hogy a mikroműanyagok jelentik korunk egyik legnagyobb környezeti problémáját. „A mikroműanyagok képesek szinte minden ökoszisztémát megzavarni, az emberi egészségről nem is beszélve” – nyilatkozta Janice Brahney, a Utahi Állami Egyetem munkatársa és a csapat vezetője. Mint mondta, valójában csak most kezdjük el megérteni a szennyezés mértékét.

Brahney és kollégái azt mérték fel, hogy a gravitáció és a csapadék révén mennyi mikroműanyag hullik a talajra. A kutatók 14 hónapon át folytattak vizsgálatot nyugat-amerikai helyszíneken, eredményeik alapján a térség felett nagyjából ezer tonna mikroműanyag van. Úgy tűnik, a szennyezés 84 százalékáért az utak felelősek: a járművek képesek létrehozni azt az erőt, amely felfelé tereli a szemcséket. A szennyezés 11 százaléka az óceánok, 5 százaléka pedig a mezőgazdasági por révén jut az atmoszférába – mindkét esetben a szél miatt áramolhatnak felfelé a részecskék.

A szakértők szerint a mikroműanyagok nagy távolságokat utazhatnak az atmoszférában, és legalább egy óráig, legfeljebb 6,5 napig maradhatnak a levegőben. A szennyeződés ily módon akár az Antarktiszra is eljuthat, ahol alapvetően nincsenek is források. Brahney szerint a mikroműanyagok negatív hatást gyakorolhatnak a szervezetre, igaz, egyelőre nem tudni, hogy a részecskék miként befolyásolják az egészséget.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!