A tej áldásos hatásai

2008. 02. 25.
A tej nem csodaszer, hanem alapvető élelmiszereink egyike, de számos áldásos hatása van: többek között hatékonyabbá teszi a fogyást és az izomtömeget is segít növelni. Amerikai tudósok napi 3 bögre (mintegy 7 dl) tej, illetve ennek megfelelő joghurt vagy sajt fogyasztását javasolják.
Mivel a felnőttek kalciumfogyasztása világszerte messze a kívánatos alatt van, a csontritkulás szinte mindenütt népbetegségnek számít. Számos kutatás jutott arra az eredményre, hogy a tejtermékek fogyasztásának fontos szerepe van az egészséges testsúly kialakításában és fenntartásában. Egy amerikai vizsgálat során, ahol 51 nő csökkentette kalóriabevitelét, és több testmozgást végzett négy hónapon keresztül, azt állapították meg, hogy akik a tejfogyasztásukat is növelték legalább 2 deciliterrel naponta, több testzsírt veszítettek és izomtömegük is jobban nőtt, mint azoknak, akik nem ittak többet a fehér italból.

Egy izraeli tanulmány arra világított rá, hogy mindkét nem esetében a legtöbb kalciumot és tejet fogyasztóknak van leginkább normál értékek között a testtömeg-indexük. Ezen kívül a legtöbb kalciumot fogyasztó nőknek volt a legkeskenyebb csípőjük.

10-14 éves, normál és elhízott gyerekekkel végzett kérdőíves vizsgálatok során magyar kutatók arra jutottak, hogy a legsúlyosabb gyerekek kalciumbevitele volt a legalacsonyabb.

Egy másik érdekes kutatásban azt elemezték, hogy edzés után mit célszerű inni a nagyobb izomnövekedés érdekében. Férfiak egyik csoportja szójatartalmú proteinitalt, a másik szénhidráttartalmú italt, a harmadik zsírmentes tejet ivott közvetlenül edzés után, majd rá egy órára. Mindhárom csoportnál izomnövekedés volt tapasztalható, de a tejivók érték el a legjobb eredményt.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!