Villámok segíthették a földi élet megjelenését
Egy friss tanulmány alapján a meteoritok mellett a villámok is komoly szerepet játszottak abban, hogy bolygónkon az élet kialakulásának kedvező körülményei jöjjenek létre. A kutatók egy ideje úgy gondolják, hogy a korai Földet elérő idegen kőzetek fontos ásványokat hoztak magukkal, az ilyen anyagok egy töredéke viszont több milliárd villámcsapással juthatott el bolygónk felszínére.
Benjamin Hess, a Leeds-i Egyetem geológusa csapatával most arra jutott, a villámlások legalább olyan fontosak voltak az élet születése szempontjából, mint a meteoritok. A szakértő és kollégái szerint megfelelő légköri körülmények között hasonló módon más Föld-szerű bolygókon is kifejlődhet élet.
Hess még hallgatóként kezdett bele a vizsgálatba. A csapat egy nagy és érintetlen fulguritmintát elemzett – az ilyen kőzetek villámcsapások hatására jönnek létre. Az érintett anyag akkor alakult ki, amikor 2016-ban egy villám csapott le egy ingatlanra az illinois-i Glen Ellynben. A kőzetet a tulajdonos utóbb egy közeli főiskolának adományozta.
Hessék eleinte azt akarták felmérni, hogy miként jött létre a fulgurit, a vizsgálat során azonban nagy arányban mutattak ki egy vízoldékony foszfortartalmú ásványt, a schreibersitet. A foszfor kulcsszerepet játszott az első létformák megjelenésében, egyes vélemények alapján éppen schreibersitet tartalmazó meteoritok hozhatták el az anyagot bolygónkra.
A kutatók most úgy vélik, hogy a villámlások hasonló módon járulhattak hozzá az élet kialakulásához. Sőt, amikor a Föld 3,5 milliárd éves volt, a villámokból származó vízoldékony foszforvegyület mennyisége a meteoritoktól eredeztethető mennyiséget is felülmúlhatta. Mivel a villámlások az ütközésekhez képest jóval kevésbé pusztítóak, sokkal kevésbé károsíthatták a primitív létformákat.
Hess szerint a felfedezés egyik legfontosabb következménye az, hogy az organizmusok más Föld-szerű égitesteken is megjelenhettek, még akkor is, ha a becsapódások az adott objektumon ritkák.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!