Elfelejtem, hogy ki vagy..

2010. 10. 22.
Szerző: Z.Zs.
Egy finnországi kutatás szerint azoknak az embereknek akik sok B12-ban gazdag ételt fogyasztanak, alacsonyabb esélyük van az Alzheimer-kórra.
Neurology folyóiratban megjelent tanulmány szerint 271 65-79 éves személy vérmintáját elemezték, akik nem szenvedtek az időskori elbutulás tüneteitől. A kutatók a vérben a homocisztein szintet is ellenőrizték, mely az Alzheimer kór kockázatára figyelmeztet. A B12 és a folsav csökkenti a homocisztein szintet.

A vizsgálatot követő hét évben 17 részvevőnél diagnosztizáltak Alzheimer-kórt. Azt találták, hogy a B12 szint egységnyi növekedése 2 százalékkal csökkentette az Alzheimer-kór kockázatát.

Maria Carillo az Alzheimer Szervezet igazgatója óvatosságra int az új felfedezéssel kapcsolatban, mert viszonylag kevés személyt vizsgáltak meg. „Azt tudjuk, hogy a B-vitamin csökkenti a homocisztein szintet, amely fontos a kardiovaszkuláris betegségek leküzdéseben, de még nem tudjuk milyen szerepet tölt be az Alzheimer megakadályozásában."

Sam Gandy, az Alzheimer Kutatóközpont igazgatója szerint esetlegesen fent áll annak a veszélye, hogy az orvosok megelőző céllal B12 vitamint fognak felírni a betegeiknek, amely szükségtelen a jelen állás szerint. Szintén kérdéses, hogy az adatok csak Skandináviára igazak-e?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!