Minden eddiginél több iker születik világszerte

Forrás: MTI
Minden eddiginél több iker születik világszerte: évente mintegy 1,6 millióan. Minden 42. gyerek ikerként jön világra.

A gyerekvállalás későbbre tolódása és a mesterséges megtermékenyítés különböző módszerei hatására az 1980-as évek óta egyharmadával növekedett az ikerszülések száma. Az Oxfordi Egyetem kutatója, Christiaan Monden és kollégái számításai szerint 2010 és 2015 között 165 országban ezer születésből 12 ikerszületés volt. 1980 és 1985 között ezer szülésre még csak 9 ikerszülés jutott, 112 ország adatai alapján.

Az ikrek mintegy 80 százaléka Afrikában és Ázsiában jön világra, de a nyugati országok is felzárkóznak: míg az arány Afrikában stabil maradt, Európában 60 százalékkal, Észak-Amerikában 71 százalékkal növekedett. Ázsiában is nőtt az arány 32 százalékkal.

A tudósok szerint a számok arra utalnak, hogy az értékek Európában és Észak-Amerikában elérték a csúcsot. A növekedés nagyrészt a kétpetéjű ikreknél megfigyelhető, míg az egypetéjűeknél alig változott. Ezt a szakértők főként a mesterséges megtermékenyítéssel hozzák összefüggésbe, de az anya életkora is szerepet játszik.

Monden szerint azért is lehet csúcsértékről beszélni, mert a hangsúly egyre inkább az egybabás szülésre kerül. „Ez azért is fontos, mert az ikerterhességeknél nő a babák magasabb halálozási aránya, magasabb az anyák és a gyerekek komplikációkockázata a terhesség alatt, a szülés során és a szülést követően”.

Az ikrek esetében több a szülési szövődmény, gyakrabban érkeznek korán, alacsonyabb születési súllyal, valamint nagyobb a halvaszületés kockázata is.

Különösen Afrikában születik sok kétpetéjű iker, ezen belül Nyugat-Afrikában magas az ikerszületések száma. Valószínűleg a genetikai hajlam fontos szerepet játszik ebben. Afrikában az ikreknél különösen nagy a gyerekkori halálozás kockázata, így – bár egyre jobban közelít az európai és afrikai országok ikerszületéseinek aránya – a túlélési esélyeket tekintve hatalmasak a különbségek.

Afrika Szaharától délre elterülő részén évente több mint 200 ezer gyerek veszíti el ikertestvérét életük első évében. Az alacsony és közepes bevételű országokban születő ikrek sorsára ezért különös figyelmet kellene fordítani – vélik a tudósok.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!