Ha kitör a frász – avagy az epilepszia a zsenik betegsége?

Ül még itt rajta kívül egy szőrös srác kapucnis kabátban, meg egy elegáns öregúr selyemsállal a nyakában. A kabátját gondosan felakasztotta a fogasra, amit soha senki nem csinál.

Kivágódik a rendelő ajtaja, és megjelenik mosolygós Lilla nővér.

– Jó napot kívánok, miért üldögélnek ilyen sötétségben? – rikkantja. Válasz nincs, míg fel nem kapcsolja a villanyt. A fényre meg, mintha felriadt volna a váróterem, mindenki helyezkedni meg köhécselni kezd, Mártika még meg is szólal.

– Nem mindegy, milyenek a fényviszonyok, ha már úgyis itt ül az ember?

– Kezét csókolom – áll föl a székről az elegáns úr, de valahogy senki se veszi észre.

– Nem mindegy – vágja rá a kapucnis fiú. – A zombis filmek is mindig sötétben játszódnak.

– Kezét csókolom, a doktor úrhoz vagyok bejelentkezve, odaadnám a TAJ-kártyámat – mondja a nővérhez intézve az úr.

– Jaj, ne mondjon már ilyen botorságokat – kacag Lilla nővér. – Zombis filmhez hasonlítani egy várót! Mi a panasza, fiatalember?

– Valami nyavalya. Talán gyomorrontás.

– Elnézést kérek, én csak a TAJ-kártyámat adnám oda! – szól közbe illedelmesen az úriember.

– Várjon uram, nem lóverseny ez! – szól rá Lilla nővér.

– Az is lehet, hogy megmérgeztek – fokozza a srác. Lilla nővér röhög. Az öregúr visszaül a helyére.

– Hányás, hasmenés, láz? – kérdezi a nővér.

– Olyasmi. Na, az mi a frász?

– A frász nem a megfelelő diagnózis – szólal meg újra az öregúr. – Ha frászban szenvedne, nem hányna, hanem a földön fekve rángatózna.

– Mi van? – néz az öregre a kapucnis.

– Nos, a frász kifejezést eredetileg az epilepsziára vagy rángógörcsre alkalmazták, ami német nyelvterületről került át a magyar szóhasználatba. Az epilepszia egyébként a hirtelen jelentkező rohamokkal együtt járó neurológiai betegségek gyűjtőneve.

– Mit is mondott, kicsoda ön? – lép az öregúrhoz Lilla nővér.

– Még nem állt módomban bemutatkozni. Doktor Shüleky Ferdinánd vagyok, kezét csókolom.

– Talán orvos?

– Vagy zombi? – vihog föl a kapucnis.

– Nem, történész doktor vagyok. És az utóbbi négy napban feltűnően magas volt az éhgyomri cukrom.

– Mennyi?

– Mi mennyi?

– Az éhgyomri cukra.

– Hét kettő.

– Szóval nem a frász tört ki. Pedig már majdnem frászt kaptam! – röhögcsél a kapucnis.

– A frászt kapni kifejezést a magyar nyelvben csak később kezdték el az ijedelemre használni. A kapsz egy frászt, vagyis kapsz egy pofont, a frásznak viszont már egy sajátos, csak a magyar nyelvben használt változata.

– Lillácska, az én vérnyomásommal mi lesz? Csak mert én voltam itt legelőször, a frászkarikás fiatalember meg a cukros bácsi csak utánam jöttek.

– Mérem máris, Mártika.

– Már elnézést kérek, hölgyem, de ne nevezzen engem cukros bácsinak. És a fiatalemberhez sem kapcsolható a frászkarikás jelző, hiszen a frászkarika egy sült tésztából készített, kör alakú, hatalmas perec. A lisztet kilenc egymást követő napon kilenc házból kellett kérni. Ebből sütötték a frászkarikát, hogy átbújtatva rajta a frászt kapott beteget, meggyógyítsák.

– Hét kettő? – kérdi Lilla nővér.

– Te jószagú ég, a vérnyomásom? – sápítozik Mártika. – Éreztem én, hogy nagyon leesett!

– Dehogy! – legyint Lila nővér. – Shüleky úr éhgyomri vércukra.

– Szóval nem vagyok epilepsziás – nyugtázza a srác.

– Száznegyven per nyolcvan – szavalja Lilla nővér.

– Nem valószínű, hacsak nincsenek rohamai és rángásai. Pedig ha volnának, akár büszke is lehetne – mondja dr. Shüleky.

– Na, már megint magas, látja, Lillácskám?

– Büszke? Mire? – kérdi a kapucnis srác.

– Látom, látom. De nem vészes.

– Arra, hogy az epilepszia a zsenik betegsége. Például Julius Caesar, Szent Pál, Dante, Van Gogh, aztán Csajkovszkij, Kierkegaard, Charles Dickens vagy Dosztojevszkij. Mind epilepsziás volt.

– Amióta itt ülök, a röhögéstől elmúlt az émelygésem. De sajnos agyi rángásaim sincsenek.

– Jószagú ég, milyen agyi rángásai? – kérdi Lilla nővér.

– Epilepsziás rángógörcsök – mondja doktor Shüleky. – Vagyis frász.

– Na jó, ebből nekem elegem van! Tessék, Shüleky úr, reggel éhgyomorra menjen ezzel a papírral a laborba, és vetessen vért.

– De mondom, hogy hét kettő, kezét csókolom!

– Én meg azt mondom, hogy laborvizsgálat szükségeltetik.

– Velem senki se törődik – jajdul fel Mártika. – Pedig én jöttem először, és az egekben a vérnyomásom!

– Fiatalember bejön a doktor úrhoz, Mártika hazamegy, és szedi tovább a vérnyomáscsökkentőt, Füleky úr pedig reggel indul a laborba.

– Shüleky.

– Tessék?

– A nevem. Nem Füleky, hanem Shüleky. A viszont látásra.

A váró hirtelen kiürült, csak a lámpa ragyog fényesen, diadalmasan, mint az örök világosság.