Mennyire egyformák az egypetéjű ikrek?

Egypetéjű ikrek genomját vizsgálta meg egy izlandi kutatócsoport, azt szerették volna kideríteni, hogy a génjeik közt milyen mértékű az eltérés.

A kutatásokban az egypetéjű ikrek közti különbségeket általában a környezet okozta eltérésnek vélték, mivel a genomjukat egyformának gondolták, feltételezték, az egypetéjűek egymás „klónjai” kellene hogy legyenek. Ezt a feltételezést hosszú ideje használják egyes betegségek örökletes voltának, a környezeti hatások arányának és hasonló tényezőknek a felmérésben.

Most egy izlandi kutatóintézet, a deCODE, évtizedek óta genetikai vizsgálatokkal foglalkozó kutatói cáfolták meg e régi feltételezést. (Izland, mivel a lakossága nagyon sokáig szinte semmilyen kapcsolatot nem tartott fenn a kontinenssel, így a genetikai kutatásokban igencsak kiemeltnek számít.)

Összesen 387 egypetéjű ikerpár, az ő szüleik, a gyerekeik, illetve a házastársuk genomját mérték fel, majd összehasonlítások révén meg tudták keresni azokat a géneket, amelyek az ikrek fogantatását követően igen hamar megváltoztak. Két csoportba tudták besorolni az ikerpárokat: egyik csoportban az ikrek mindkét tagja egyaránt rendelkezett mutációkkal, a másik csoportban csak az egyik tagnál voltak jelen a génváltozások.

„A mutációk akkor keletkeznek, amikor a sejtek osztódnak, s az így kialakult utódsejtekben talált mutációból vissza lehet következtetni arra, hogy mikor történt a változás. Ha csak az ikerpárok egyik tagjában van jelen, akkor ez visszavezethető arra a korai időszakra, ami az ikrek kialakulását jelentette” – magyarázta Hákon Jónsson, a deCODE kutatója. Az, hogy eltérések vannak az ikreket érintő mutációkban, arra utal, hogy ezek a mutációk az embriófejlődés első napjaiban következnek be, amikor az embrió még csak néhány sejtből áll. Az egypetéjű ikrek két csoportja így betekintést enged abba az embriófejlődési szakaszba, amikor még csak néhány sejtosztódás zajlott le.

A vizsgálatok alapján az egypetéjű ikrek átlagosan 5,2 ilyen, korai fejlődéshez köthető mutációban különböznek egymástól, és az ikrek mintegy 15 százalékában ez úgy oszlik meg, hogy az egyik tag számos mutációt hordoz, a másik pedig egyet sem.

Az ikrek közti fizikai vagy viselkedésbeli különbségeket a környezeti tényezők számlájára írták, azonban például az autizmus, vagy más, a fejlődést érintő rendellenesség már genetikai mutációkhoz köthető, s előfordul, hogy ezek csupán az ikerpár egyik tagját érintik.

A kutatók arra a következtetésre jutottak a vizsgálati eredményeik alapján, hogy az egypetéjű ikrek közti genetikai eredetű különbségek jelentőségét alulbecsülték eddig.

Forrás: ng.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!