Vérteszt jósolhatja meg a koronavírus kimenetelét

Szerző: Medical Online
Olyan vértesztet fejlesztett egy nemzetközi kutatócsoport, amely képes megjósolni, hogy a koronavírus-fertőzött páciensek intenzív ellátásra szorulnak-e, sőt hogy egyáltalán életben maradnak-e. A teszt az első tünetek megjelenése után válik működőképessé.

Ha a vérteszt kórházi körülmények között is megállja a helyét, abban segítheti az orvosokat, hogy felismerjék, ha egyes pácienseknek hamarabb szükségük van az életmenő kezelésekre, és ezáltal túlélési esélyeik is növelhetők. Ugyancsak támogathatja a nehéz döntéseket, ha a kórházak elérik kapacitásuk végső határait, és az orvosoknak arról kell határozniuk, hogy valakinek intenzív ágyat vagy palliatív kezelést ajánljanak fel.

A tesztet a páciensek kis mintáján, 24 súlyos COVID-betegen próbálták ki egyelőre, de ebben a körben igen jól teljesített: ötből öt későbbi elhunytnál helyesen következtetett a betegség halálos kimenetelére, a 19 túlélőből pedig 18-nál predikálta helyesen a betegség lefolyását. A kutatók szerint a teszttel „meglehetősen pontosan” megjósolható, hogy kinek lesz szüksége oxigénre, kinek lélegeztetőgépre, és megvannak azok a markerek is, amelyek azt jelzik, hogy valaki egyelőre jól van, de nagy a kockázat, hogy hamarosan romlik az állapota.

A teszt egyfajta „digitális képet” ad arról, hogy mennyire beteg valójában a páciens – és ez olyan kérdés, amit nem mindig lehet ránézésre eldönteni. Ott van például a happy hypoxia vagy boldog oxigénhiányos állapot jelensége, amikor a beteg a körülmények ellenére jól érzi magát, viszont bármelyik pillanatban romolhat az állapota.

„Kiderült, hogy ezekben a páciensekben már a fertőzés korai szakaszában gyulladásos reakciót vált ki a vírus, aminek a jeleit lemérhetjük a vérben, és ennek alapján megmondhatjuk, hogy 40 nappal később ön valószínűleg ilyen és ilyen állapotban lesz” – mondta a Guardiannek Ralser, a londoni Francis Crick Intézet és a berlini Charité Orvosi Egyetem munkatársa.

Bár valószínűtlen, hogy a tesztet a klinikumban arra alkalmaznák, hogy önmagában eldöntse, ki kaphat intenzív ágyat, járulékos adatokkal jelentősen támogathatja az orvosok döntéseit.

Forrás: medicalonline.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!