Böjt egy hónap

Mi több! Alkatilag olyannyira vagyunk érzékenyek az ilyetén „elragadtatásra”, hogy akár a fikció is valósággá nemesül lelkünkben. Együtt lélegzünk a regény- és akcióhősökkel: ugyan ránézésre üveges tekintettel bámuljuk a képernyőt, mégis történetük, mélyen a szívünk alatt, a mi történetünk is egyben. Akár happy end, akár drámai a vég, morális elégedettséggel dőlhetünk hátra kényelmes karosszékeinkben, hiszen megcselekedtük, mit megkövetelt a Haza!

Vélt vagy valós mítoszaink aztán csendesen megszelidülnek a jelen mozdulatlanságában, a tettrekészséget a vágyak árnya váltja fel, miszerint változtatni kell, vagy kellene, vagy jó volna. Ha a világon nem is lehet, legalább magunkon, az Isten szerelmére! A tiszta lap január 1-jén, az új élet a kerek évfordulón, a fogyókúra hétfőn kezdődik el, s bár erős kezdés után az eredmény hamar elmarad, a mondás szerint a részvétel fontos. Kár, hogy már csak az. Elhatározások, ígéretek, remények állítmányai – ezek lennének a mi hétköznapi hőstetteink, amennyiben be is váltanánk őket!

Hol bicsaklik ki privát történelmünk, miért bukunk meg rendre magunk előtt? Nem az önrendelkezés lenne a hőn áhított szabadság szinonímája? Úgy tűnik, nem. Adekvát a válasz, saját főnökeink nem lehetünk, a legendás akaraterő is – ha már én említettem a súlyfelesleget – általában egy személyi edző képében manifesztálódik. Az elsöprőnek tűnő egyéni vállalások áradását a kompromisszumok hullámtörője állja, hogy szép lassan, de biztosan feledtesse az indítékokat, számtalan észérvet sorakoztatva fel. Érdekes: bár semmire nincs, rafinált hivatkozások kiókumlálásához mégis van időnk. Mint a tenger.

A fenti kérdés persze közhelyesen akadémikus. Okait véletlenül se keressük türelmetlen korunk anomáliái közt, de hogy jelenidejű válaszaink – ha akadnak egyáltalán – messze elmaradnak a korábbiaktól, az biztos.

Gyorsan dönts, gyorsan költs, gyorsan ölts magadra szép maszkot! Vagy? Válaszd az alternatív életet, légy bio, geo, neo, viszont azt is szélsebesen, mert a végén még történik valami! És bár tudjuk, bölcs így nem cselekszik, mégis hálát adhatunk a sorsnak, hogy egy lónak csak két oldala vagyon…

Quadragesima, Pészah, Ramadan, Khao Pansa – nevezze, magyarázza a vallástörténelem világnézetenként más-másképpen a böjt célját, okait, valójában mindenhol, mindenkor ugyanaz: lélegzetvételnyi időt adni testünknek, átgondolandó a lelkünkben kavargó örvényt. Hagyatkozzunk egy önmagunknál nagyobb erőre, hogy a megtisztulás legyen az alázat ajándéka – mondja a hívő. A káoszt a pátosznak kell ellensúlyoznia, oly szélsőségek közt létezik kultúránk vagy tízezer esztendeje.

Áldozat, könyörgés, bűnbánat. Fogalmunk sincs, mit jelentenek – vagy inkább rejtenek a fogalmak. Nem is lesz, ha ismét dagályos, képmutató és türelmetlen döntéseinket hozzuk meg. Vagy ha nem hozunk döntést és nem vesszük tudomásul, hogy a föld nem fog sarkából kidőlni, nekünk kell megtanulni együttélni. Elsősorban magunkkal.

Hamvazószerda idén február 25., Húsvét hétfő április 5. Bő egy hónap. És böjt egy hónap, ami – kultúrkörünkben egyedülálló spirituális és egészségügyi „üzenetével” – manapság úgy repül el, hogy észre sem vesszük. Akár az élet. Pedig érdemes lenne kihasználni. A szünet pont olyan zenei érték, mint a hang.

Ha áll valami jól az emberiségnek, hát az bizony a heroikus áldozathozatal! Fennkölt tárgyilagossággal lapozgatjuk a történelemkönyvek arcképcsarnokait, bele-beleborzongva a múló időbe, s a markáns portrék láttán könnyes büszkeséggel idézzük eleinket.