Van néhány alaptörvény, amit érdemes betartani. Az egyik: serdülőkor felé a gyereket fokozatosan el kell en-gedni, hogy önálló gondolkodású, szuverén felnőtt lehessen belőle. Nagyon káros mondat, ami úgy kezdődik: „Amíg az én kenyeremet eszed…” Nem szabad megsértődni, ha észrevesszük, hogy már nem mi vagyunk a legjobb társaság a számára, ha intim titkai vannak. Ne akarjunk uralkodni felette.
A másik: vigyázzunk a szeretet megvonásával! Egy ember mindent kibír, ha biztos abban, hogy az elfogadáson, a szereteten belül történik. Semmit sem visel el, ha úgy érzi, kizárják a kapcsolatból, elutasítják.
Előfordul, hogy a szülő féltékeny lesz a gyereke miatt. Úgy érezheti, hogy a felesége vagy a férje már keveseb-bet törődik vele, a gyerek a fontosabb. Nem szabad hagyni, hogy ilyen helyzet alakuljon ki. Legyen nyitva a szemünk, ne csak nézzünk, lássunk is, méghozzá idejében.
A gyerekkor és a serdülőkor még nem a nagy teljesítmények ideje. A gyereket inkább az érzelmi problémái, saját testi fejlődésének következményei, barátságai és szerelmei kötik le. A magyar pedagógiának – egyaránt vonatkozik ez szülőkre és tanárokra – igen káros útja, hogy általában arra figyel, amiben a gyerek rossz, például nehezen megy a matematika vagy a történelem. Ez napi téma lesz, aggodalom, szidás, bíztatás formájában. Ez-zel szemben például az amerikai pedagógia mindig arra figyel, amiben a gyerek jó! Így ha nagyon gyenge fizi-kából, akkor úgy vélik, hogy nem lesz ugyan belőle fizikus, de nem vágják el, sőt átengedik. Ezért nem a ku-darc válik központi témává. Különösen akkor, ha az irodalomban viszont nagyszerű, hát bontakozzon ki ott, ezzel foglalkozzon sokat.
