„Kicsit unalmas már ez a császáros téma! A csapból is ez folyik, mást nem látni, csak a császárosok írkálnak, hogy nekik milyen nehéz.”
„Kit érdekel, ki hogyan szül, a lényeg, hogy minden rendben legyen.”
„Rohadt unalmas, hogy a császáros anyák sírnak. Ettől lesz annyi trauma, hogy telesírjátok a netet!” – csak néhány azok közül a kommentek közül, amelyek különféle cikkekre érkeztek a közösségi média felületein, és valamilyen hasi szüléssel összefüggő témát dolgoztak fel az elmúlt egy évben.
Nem lehet tovább tabusítani a császármetszések valóságát: a 40 százalékos császárarány mellett beszélnünk a hasi szülésről.
Nő az érintettek száma, miközben az ellátórendszerben továbbra is elégtelen az információátadás, a műtétek előtt és után.
A felépüléssel kapcsolatos tudnivalók tudatosítása általában megakad a korai sebkezelésnél, míg a hosszú távú, egészséget érintő kérdéseikkel nem ritkán magukra maradnak az anyák.
Ez derül ki az immár harmadszor útjára bocsájtott nem reprezentatív, Császárvonalas kérdőívből is.
A császármetszés – akár tervezett, akár sürgősségi – a szervezetnek nagy kihívás, és egy császáros édesanyának vitathatatlanul több segítségre van szüksége, más ütemű a regenerációja is egy hüvelyi szüléshez képest.
„Megdöbbentő volt látnunk az idei kérdőívünkből, hogy a megkérdezettek 56,7 százaléka azt nyilatkozta: nem igazán kapott tájékoztatást már a gyermekággyal kapcsolatban sem, a későbbi, kb. a 3. hónapot követő időszakról pedig 84,8 százalék vallotta úgy, hogy érdemi információ nélkül maradt.
Pedig ezek az anyák, kicsit kilátva a kezdeti nehézségekből, ekkor jutnak el fontos, az életminőségüket érintő kérdésekhez.
Mit sportolhatnak? Normális-e, hogy a hasuk nem húzódott vissza? Miért fáj a hegük torna közben? Lehet-e valamit tenni, ha nem szépen gyógyult a hegük? Miért fáj a szex császár után?” – sorjázza a leggyakoribb kérdéseket a szakember.
Mint Dóra mondja, a növekvő igényeket kiszolgálva a Császárvonal zárt Facebookos csoportjában is 5 éve ezért is igyekeznek több tucatnyi szakértővel segíteni az érintetteket, betegutakat és irányt mutatni.
Üzenetük egyszerű: van segítség, senki nem marad egyedül és magára kérdéseivel.
Társadalmi felelősségvállalás
Az infóhónap kapcsán a Császárvonal az összes hazai szülészetnek és a Magyar Védőnők Egyesületének is elküldi azt a bárki számára elérhető, ingyenesen letölthető, és változatlan formában terjeszthető, nyomtatható PDF-et, ami a császármetszés utáni regenerációról, felépülésről szól.
Ez kifüggeszthető a posztoperatív őrzőkben, PIC-eken, odaadható az anyáknak hazabocsájtáskor, a gyermekágyi időszak alatt.
Mindemellett az ingyenes Császárvonal applikáció (Android/iOS) továbbra is letölthető az alkalmazásboltokban, és a Császárvonal weboldalán folyamatosan bővülő, szakértőkkel, közérthető cikkes adatbázisa is növekszik.
Ha az anyák tudnak ezekről, könnyebben veszik egy akár váratlan műtét akadályait, kevesebb a trauma is, kisebb a kiszolgáltatosság.
A csapat a követőivel készített egy táncos flashmobot is Marge (szintén érintett, császáros énekesnő) egyik dalára.
A flashmobhoz kapcsolódóan várják #szívetahasra hashtaggel a személyes érintettségű fotókat, videókat, beszámolókat a közösségi média felületein: a hasra helyezett két tenyérrel szívet formázva a fókuszt így a hegek, az érintettek is megkapják.
„Császárral szülni többé nem tabu. A rengeteg kérdés igenis feltehető, a gyors és informatív válaszon túlmutató segítség pedig elérhető a várandósság előtt, alatt és után is.
Mert van egy közösség, ahol mindenki érti a másik gondolatait, panaszait, amiből erőt kovácsolunk. Nem egyedül, hanem a Császárvonal segítségével. Együtt!” – mondja Marge a kezdeményezés 5. születésnapja és az áprilisi infóhónap kapcsán.
Kiemelt kép: csaszarvonal.hu