„A szervezet számára ugyanis a folyamatos tápanyaghiány olyan extrém igénybevételt jelent, amely miatt nem képes fenntartani a természetes menstruációs ciklust” – magyarázza dr. Süli Ágota, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichoterapeutája.
A környezet természetesen sokszor látja, hogy a gyermekre vágyó nő kórosan sovány, és hangot is ad ennek. Ez azonban a tapasztalat szerint ritkán segít, hiszen egy rendkívül összetett kórképről van szó.
„Az anorexia egy olyan betegség, amely nem gyógyítható egyszerűen jó tanácsokkal vagy étvágyfokozókkal, hiszen sokkal mélyebben gyökerezik ennél. A kóros soványsággal küzdők testképe teljesen eltér a valóságtól, vagyis sokkal kövérebbnek észlelik testüket a valóságosnál, és ezért csúnyának tartják magukat. Sajnos ez a betegség nemcsak a gyermekáldást veszélyezteti, hanem akár halálos is lehet, ezért a környezetnek is fontos felismernie, hogy az egyszerű rábeszélés ilyen esetekben nem segít, az étvágyfokozók pedig kifejezetten növelhetik az ellenállást. A gyógyuláshoz minden esetben szakemberek bevonására van szükség.
Magyarországon az emberek 2-3%-át érinti, ráadásul napjainkban már nemcsak a nők jelentik a veszélyeztetett csoportot. A betegség tünetei közé tartozik, hogy az anorexiás soványsága ellenére kövérnek látja magát, folyamatosan aggódik az alakja miatt, így állandóan igyekszik leadni a súlyából. A tünetek közé tartozik, hogy jelentősen megváltoznak az evési szokásai, és jelentős súlyt veszít” – tudhattuk meg Higi Vera pszichológustól.
A betegség tehát akár az életet is veszélyeztetheti, ezért mindenképpen fontos felkeresni egy megfelelő szakembert, amely sokszor azért is nehézségekbe ütközik, mert az anorexiásoknak többnyire nincs betegségtudatuk. A gyermek utáni vágy azonban egy olyan fordulópontot jelenthet, amely segítheti a helyes döntés meghozatalát.
„A gyakorlatban a gyermekvállalás kapcsán leggyakrabban két különböző anorexiás csoporttal szoktunk találkozni. Az egyiknél eleve kizárt a gyermekáldás, mivel a betegség nyomán a menstruáció elmaradása nem teszi lehetővé a természetes fogantatást. A másik csoportba azok a nők tartoznak, akik rettegnek attól, hogy a várandósság időszaka alatt megnő a hasuk, és a párjuk már nem fogja őket vonzónak tartani. Ez általában olyan nőknél fordul elő, akik kiszolgáltatottnak érzik magukat a kapcsolatukban, és/vagy érzelmileg erősen függnek a párjuktól. Az első lépés a terápia során tehát annak elkülönítése, hogy az anorexia jött-e létre előbb, vagy a terhességtől való félelem nyomán alakult-e ki a kóros soványság. Utóbbihoz hozzá tartozik, hogy napjainkban már a társadalom is azt sugallja, hogy egy nőnek szinte tökéletes alakúnak kell lennie a várandósság időszaka alatt is, és nagyon gyorsan vissza kell nyernie a szülés előtti alakját.
A gyermekre vágyó anorexiás nők esetében mindig felmerül a kérdés, hogy képesek lesznek-e változtatni a terhesség során eddigi szokásaikon és rutinszerű működéseiken, és a hormonális változások hozzásegítik-e őket ahhoz, hogy átadják magukat az anyaság érzéseinek. A gyógyuláshoz összehangolt segítségre van szükség, melyhez az első lépés a páciens gyógyulni akarása, azonban mivel rendkívül összetett kórképről van szó, ezért a hatékony kezeléshez szükség lehet pszichiáter, dietetikus és belgyógyász közös munkájára is” – fejezi be dr. Süli Ágota.
Forrás: www. versysclinics.com