„A vitiligo egy fehérfoltbetegség vagy foltos festékhiány néven is ismert elváltozás, melynek során a bőr foltokban veszíti el sötétebb árnyalatát. A folyamatot a bőr színét adó melanin hiánya okozza: a festékanyagot előállító sejtek elhalnak vagy működésük leáll, melynek következtében a bőrön egyre növekvő kiterjedésű fehér foltok jelennek meg” – sorolja a tüneteket dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa. A betegség első jelei rendszerint az arcon vagy a kézfejeken jelentkeznek. A betegek életében nagy lelki terhet jelent a foltok viselése. A vitiligo nem fertőz, de ennek ellenére jelentősen megnehezíti a közösségbe való beilleszkedést és a munkavállalást. A pszichés következmények mellett egészségügyi vonzatai is jelentősek: a vitiligo gyakran jár együtt egyéb betegségekkel.
Az immunrendszer a felelős?
Egyes álláspontok szerint autoimmun folyamatok eredményeként jelennek meg a bőrön a fehér foltok, vagyis a szervezet maga zavarja meg a pigmentsejtek működését. Erre utal, hogy sokszor más autoimmun betegség mellett bukkan fel a vitiligo, illetve társbetegségek is kísérhetik, például pajzsmirigybetegség, savhiányos gastritis, cukorbetegség, Addison-kór (idült mellékvesekéreg-elégtelenség) vagy vészes vérszegénység.
Nem minden folt vitiligo
A vitiligo kezdeti tünetei nemcsak a bőrön – elsőként rendszerint az arcon és/vagy a kézfejeken – jelentkezhetnek. Figyelmeztető jel lehet a haj idő előtti – 35 év alatt történő – őszülése, vagy férfiaknál a bajusz vagy szakáll területén tapasztalt hasonló jelenség. „A bőrön jelentkező fehér foltok eredete sok esetben egészen más okokra vezethető vissza” – magyarázza az Immunközpont orvosa. Panaszok esetén a mielőbbi orvosi vizsgálat azért is indokolt, mert foltokban jelentkező festékhiányt okozhatnak például bizonyos bőrráktípusok is: a pikkelyessejt-karcinóma (SCC), vagy aktinikus keratózis (a hámsejtek kóros reakciója napfény hatására; daganatot megelőző állapot). Főként a háton és a mellkason megjelenő fehér foltokat okozhat a napgombának nevezett bőrbetegség is: a gomba által termelt anyag gátolja a melanociták működését, ezért napozást követően a gombától károsított részeken elmarad a barnulás. Egyéb bőrbetegségek, például a pikkelysömör vagy az ekcéma is okozhatnak foltokban jelentkező bőrelváltozásokat.
Komplex terápia
A vitiligo bőrtüneteinek bőrgyógyászati kezelése mellett az immunológiai vizsgálatok a háttérben meghúzódó társbetegségek vizsgálatára irányulnak. A laboratóriumi vizsgálatok fontos adatokkal szolgálhatnak a pajzsmirigy és az immunrendszer működésével kapcsolatban is. A betegség diagnózisa esetén mindig érdemes a társbetegségeket is vizsgálni, és a betegeket komplex kezelésben részesíteni.
Forrás: www.immunkozpont.hu