Az International Journal of Cancer folyóiratban közölt kutatásban olasz orvosok ennek érdekében végezték el vizsgálataikat 767 RCC-s beteg részvételével. A kontrollcsoport 1534 tagjánál akut, nem daganatos eredetű betegség állt fenn. A két csoport tagjainak korábbi, a diagnózist megelőző étkezési szokásait kérdőívek segítségével mérték fel.
A kapott adatok alapján elmondható, hogy az RCC betegség kialakulásának kockázatát a rendszeres és túlzott kenyérfogyasztás 94 százalékkal, a tészta és rizsfogyasztás 29 százalékkal, a tej és joghurt pedig 27 százalékkal növelte meg. Ellenben a rendszeres baromfihús fogyasztás a betegség kialakulásának kockázatát 26 százalékkal, míg a zöldség fogyasztás 35 százalékkal csökkentette.
Jelen kutatást megelőzően korábban nem irányult vizsgálat a gabonafélék és a rák kialakulása közti összefüggés feltárására. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy mérsékelt fogyasztásukkal és a zöldségfélék fokozott bevitele mellett a vesedaganat ezen típusa megelőzhető.