A rossz lehelet nem betegség, hanem tünet

A rossz lehelet jelentősége már az ókorban megfogalmazódott, hiszen például a Talmudban – a zsidóság alapvető enciklopédiájában – elfogadott válóokként szerepel. Mivel embertársaink észlelésében kiemelt szerepük van az illathatásoknak, fennáll a veszély, hogy az orvosilag halitózisnak nevezett állapot rányomja a bélyegét az egyén mindennapi életére, és akár elszigetelődéshez is vezethet.

Súlyos következményekkel járhat

„A szó eredete a latin »halitus«, azaz lélegzet kifejezés” – írja Dr. Nagy Gábor és a vele dolgozó csapat. A szakértők hangsúlyozzák, hogy a kellemetlen lehelet nem betegség, hanem tünet, tehát elsősorban a megfelelő diagnózis felállítására és a kiváltó ok megszüntetésére kell törekedni. A cukormentes rágógumi használata, illetve a különböző házi praktikák bevetése – úgymint fűszernövények, többek között petrezselyem rágcsálása – ideiglenes enyhülést hozhat ugyan, ám bizonyos esetekben orvosi segítségre van szükség.

A szakirodalmi adatok szerint a lakosság negyedét-felét érinti valamilyen formában a probléma, amit a környezet általában tabuként kezel. Ez azért különösen hátrányos, mert a halitózisban szenvedők szaglásra szakosodott érzékelő sejtjei „hozzászoknak” az állandó ingerhez, így előfordulhat, hogy az illetőnek fogalma sincs a saját bajáról.

Szájszagfóbia

Rossz szájszag felmerülése esetén háromféle betegcsoport különíthető el. Valódi halitózis esetén nyilvánvalóan mások számára elfogadhatatlanul rossz szagról van szó – ennek lehet fiziológiás oka, amikor a nyelv hátsó része a forrás, illetve a patológiás kiváltó ok, ami valamilyen betegséget jelent. Utóbbi esetben fogászati, légúti vagy emésztőrendszeri tényező is fölmerülhet, de az olyan összetett anyagcserezavarok, mint például a cukorbetegség, ugyancsak kellemetlen leheletet eredményezhetnek.

A páciensek második csoportjába az úgynevezett pszeudo-halitózist átélők tartoznak, akik bár úgy érzik, produkálják e kellemetlen tünetet, orvosilag nem mutatható ki náluk. A jelenség oka többnyire pszichés, és fokozott szájhigiéniával, például fogselyem vagy antibakteriális szájvíz használatával megszüntethető az aggodalom. A lelki eredetű panasz szélsőségesebb változata jelenti az utolsó kategóriát: a halitofóbiások valósággal rettegnek tőle, milyen a leheletük, ezért akár depresszió vagy öngyilkossági hajlam is jelentkezhet náluk. Erre utaló magatartás esetén pszichológusi segítségre van szükség – olvasható a tanulmányban, amelynek elkészítésében részt vett a Semmelweis Egyetem tanára is.

Milyen vizsgálatok vannak?

A teljes körű, esetleges szuvasodást és lepedékképződést feltáró fogászati állapotfelmérés után a rossz lehelet megállapításának legegyszerűbb módja az organoleptikus vizsgálat, amely abból áll, hogy a szakember megszagolja a beteg által kilélegzett levegőt, valamint egy cső segítségével a szájüreg légterét. Dr. Nagy Gábor és munkatársai ugyan figyelmeztetnek rá, hogy a módszer némi „önfeláldozást” kíván a szakemberek részéről, de egy olyan költség- és időhatékony megoldásról van szó, melyet érdemes alkalmazni. Itt természetesen az orvos érzékszerveire és tapasztalataira kell hagyatkozni, ám léteznek egzakt lehetőségek is. Ilyen a kéntartalmú illékony vegyületeket kimutató, hordozható gázkromatográf.

Számos kezelési megoldás közül lehet választani

A kezelés történhet klórhexidinnel, amely a baktériumsejtek anyagcseréjét lassítva szorítja vissza a tünetet, de hosszú távon fogelszíneződést okozhat. Cink-laktátos öblítéssel a lepedék kórokozóit lehet elpusztítani, míg az aminfluorid a mikroorganizmusok kiirtása mellett a fogzománc épségéről is gondoskodik. Az antibakteriális triklozán vegyület gyakori összetevő a szájápolási termékekben, ám környezetkárosító hatása miatt igyekeznek mással helyettesíteni. Az eukaliptusz és a menta illóolaja ugyancsak javíthat a leheleten – sorolják az alternatívákat az orvosok, akik mindenkit arra biztatnak, hogy mielőbb forduljon szakemberhez, amennyiben fölmerül nála a probléma.

forrás: https://semmelweisfigyelo.hu