A négygyerekes televíziós

Milyen műsorokban láthatunk mostanában?

Az m1-en minden hétköznap megy a Megoldások Magazinja, amelynek keddi, fogyasztóvédelmi adásának vagyok a műsorvezetője. A Duna Tv-ben hétköznap esténként a Közbeszédben, vasárnaponként pedig a Heti Hírmondóban vagyok szolgálatban; mindkét hírháttérműsorban Jegyes-Tóth Krisztával váltjuk egymást. A Kossuth Rádióban Keresztes Ilonával a Szombat Délelőtt című műsort készítjük. Ilyen sokszínű még sosem volt egy hetem, mint most.

Egy olyan nagyszabású, ha úgy tetszik, show-műsor vezetése, mint amilyen a Nagy Könyv volt, nem hiányzik neked?

Nagyon szeretem a lazább stílusú, politikamentes, értékközvetítő műsorokat: a Megoldások Magazinja ilyen. Könnyedebb hangvételű, mégis feszített tempójú. A Nagy Könyv is pont emiatt ilyen jó emlék.

Jobban szeretsz élő műsorban szerepelni?

Egyértelműen. A felvétel mindig sokkal macerásabb; kétszer annyi ideig tart, mert mindenki a tökéletességre törekszik. Az élő adás sosem tökéletes, de épp ettől jó. Szeretem a váratlan helyzeteket, a gyors döntéseket.

Korábban azt mondták, hogy az m2 gyerekcsatorna lesz, de mégsem ez történt, vagy csak részben lett gyerekcsatorna. Mi az, ami erről tudható?

Úgy tudom, a terv nem változott. Azt látom, hogy az MTVA az elmúlt időszakban az m1-re fordított nagyobb figyelmet, ott indult el sok új műsor. Persze voltak közben más átalakulások is, hiszen a Duna II-es csatornája is megújult. Nagyon drukkolok, hogy az m2-vel kapcsolatos tervek is megvalósuljanak, és megszülessen a gyerek-, ifjúság-, családközpontú csatorna. Épp most újult meg a Tévé Maci, ez már a változás egyik jele.

Köztudottan nem vagy egy nagy tv-barát, ami a gyerekeket illeti. Szülőként mindenki tudja, hogy milyen hatással van a tv a gyerekekre, de ugyanakkor egy gyerekcsatornának lettél volna az intendánsa. Ez nem volt kicsit ellentmondásos?

A televízió nem lehet villanypásztor. Sokan esünk bele abba a hibába, hogy azt várjuk az óvodától, iskolától, televíziótól, hogy majd megneveli a gyerekünket. Nekünk kell megnevelni a gyerekeinket, és nekünk kell jelen lenni az életükben. Ehhez a szülői feladathoz, hivatáshoz, kötelességhez nagyon jó segítséget tud nyújtani az óvoda és az iskola, meg a televízió is. Otthon nagyon keveset nézünk tévét, de azért mozgóképet igen, és ha tehetjük, akkor azt együtt. Ha DVD-t, mesefilmet vagy tévét nézünk, akkor se odacsapjuk a gyereket, hogy nézzed fiam, addig is csöndben vagy, hanem együtt ülünk le és közben megbeszéljük, hogy amit látunk, az jó, nem jó, egyetértünk vele vagy nem, és így tovább. Ugyanakkor tudom, hogy nagyon sok családban ez nem így működik, nem tud így működni. Nekem viszonylag mázlim van, hiszen más időbeosztásban dolgozom, mint a megszokott. Sajnos nagyon sok gyerek egyedül néz tévét, akár naponta 4-5 órát is. Viszont ez egy olyan adott körülmény, amellyel számolni kell. Tehát, ha már ez így van, és ezt a helyzetet megváltoztatni nem tudjuk, akkor fontos, hogy legyen egy olyan csatorna, amely elé nyugodtan odaengedheti a szülő a gyerekét. Ne kelljen folyton rettegni, hogy mi kerül a gyerek szeme elé. Az m2 átalakítását ez a szándék vezeti.

Négy gyereked van – hogy alakulnak az életkorok?

Borka 9 éves, harmadikos iskolás; Marci 7,5 éves, elsős; Annamari 5 éves, óvodás, és még egy évig óvodás is lesz; Andris pedig most 3,5 éves, ő is óvodás.

Nyilván Borka már jár barátnőkhöz, komoly társasági életet él. Nem félsz attól, hogy máshol, ahol nincs szabályozva a tévézés, „bepótolja”, és órákig tévét fog nézni?

Nem tiltjuk a tévét, nincs olyan, hogy nem nézhetik, a két iskolás szobájában számítógép is van, azzal is ismerkednek. Igazából nincs időnk tévét nézni. Azt látom, hogy Borkának ez semmiféle nehézséget nem okoz az iskolában vagy az osztálytársakkal. Hazajönnek a különórák után, és annyira kevés időnk marad együtt vacsoráig, fekvésig – legfeljebb két óránk –, hogy azt inkább szeretnénk együtt tölteni. Nem állnak ott és verik az asztalt, hogy tévét akarunk nézni… Azért verik az asztalt, mert kint szeretnének biciklizni – úgyhogy inkább kimegyünk.

Jelenleg is fut a Médiaunió kampánya, amelynek te is az egyik arca vagy, a Mesélj mindennap! Nyilván ti is sok mesét olvastok a gyerekeknek. Életkorilag hogy lehet ezt megoldani? Hiszen 3 éves kortól 9 évesig elég széles a spektrum.

Igyekszünk a gyerekekkel önállóan is időt tölteni, nem csak csapatban kezeljük őket; próbálunk mindenkivel egyénenként foglalkozni és együtt lenni. Olykor ez csak este jön össze, lefekvéskor. A két iskolás alszik az egyik szobában, a két óvodás a másikban: az esti mesék így szétválaszthatóak. De az iskolások már saját maguknak is olvasnak. Amit közösen olvasunk, az most A Végtelen Történet. Halálra izgulják magukat. Én is. Azért utána szoktak még rimánkodni, hogy legyen egy negyed óra, amikor a saját könyvüket olvashatják, ilyenkor Marci elmerülhet az űrhajókban és a tektonikus lemezek rejtelmeiben, Borka pedig most éppen A két Lottiban. Az ovisoknak pedig nekik való mesét olvasunk este. Meg olykor délután is. Olyan mese, amelyet mind a négyen egyformán élveznek, nemigen van.

Hogy bírjátok megoldani a napi logisztikát a négy gyerekkel? Vagy egy kirándulást? Segítenek a nagyszülők?

Szerencsére a feleségem nagyon jól bírja, és ősztől más életminőségbe léptünk azzal, hogy mind a négy gyerek elmegy délelőtt valamilyen intézménybe, ha éppen nem beteg – persze ez még nagyon billenékeny rendszer. Főként délután és hétvégén dolgozom, ami nem túl családbarát rendszer, viszont délelőttönként, reggelenként többnyire el tudom vinni őket az iskolába, óvodába, és az öt napból háromszor haza is tudom hozni. Van segítségünk, amit inkább azért veszünk igénybe, hogy kettesben, egymással is tudjunk időt tölteni. A hétvége tragikus ilyen szempontból, minden szombat délelőtt a rádióban vagyok délig, és minden második vasárnap délután a tévében, a Heti Hírmondóban. A hétvége komoly előrelátást és szervezést igényel.

Van valami izgalmas tervetek a nyári szünidőre?

Négy évvel ezelőtt az Őrségben voltunk, akkor még csak három gyerekünk volt „szabadlábon”, közülük is egy babakocsiban; a negyedik pedig pocakban. A kirándulások úgy néztek ki, hogy mentem fel a három gyerekkel a hegyre, babakocsival, feleségem meg lent megvárt az autóban, mert ő már nem bírt feljönni. Azt reméljük, hogy ezen a nyáron, négy saját lábon járó gyerekkel más minőségű nyaralást tudunk szervezni. Hátha sikerül. Tavaly a Balatonhoz mentük, a gyerekek ugyanis mindig rimánkodnak, hogy a Balatonhoz szeretnének utazni. Tíz napot töltöttünk Kővágóőrsön: végig 19 fok volt és szakadó eső…

Köztudottan vallásos ember vagy, gondolom, ilyen szellemben nevelitek a gyerekeket is. Felnőttként lettél vallásos, vagy már a szüleid is így neveltek?

Sokszor azt érzem, hogy nehezebb dolga van annak, aki „örökli” a szüleitől a vallásosságot, tehát belenő, mint annak, aki felnőtt fejjel saját döntést tud meghozni.

Én belenőttem a hitbe, a szüleim katolikusnak neveltek, és a feleségemmel is ugyanez a helyzet. Az életünk természetes része, hogy együtt imádkozunk, vasárnaponként pedig misére járunk. A barátaink jó része hasonló értékrend szerint él. Nekik is több gyerekük van, hasonló módon nevelik őket: ez fontos összetartó erő a számunkra.

Milyen volt nálatok a húsvét?

A húsvét a nagyböjt időszakával kezdődik. Jó volt látni, hogy a gyerekek is törekedtek arra, hogy valamilyen elhatározást tegyenek erre az időszakra. Persze a nyuszit is várták, de pontosan tudták, hogy alapvetően Jézus halálára és feltámadására készülünk. Lassan-lassan tanulgatják, értik, hogy ez mit is jelent, és miért annyira fontos a számunkra. Mert két gyújtópontja van az évnek: karácsony és húsvét. Mindig igyekszünk eljutni a templomi szertartásokra is, és együtt ünnepelünk.

Most jelent meg az új könyved, az Apaszem. Egyáltalán, hogyan tudsz időt szakítani a könyvírásra?

Akkor kezdtem el írni, amikor még csak egy gyermekünk volt, Borka – tehát 9 évvel ezelőtt. Egy magazin kért fel arra, hogy írjak apaszemmel a gyerekes életről, és négy évvel ezelőtt lett belőle egy könyv, az Apa-kép-írás. Az újságtól átkerült a hirado.hu weboldalára és a saját weboldalamra, kétheti rendszerességgel jelentek meg ezek az apa-kép-írások, aztán könyv lett belőlük. Borka óvodába indulásáig követte az eseményeket, a történeteket pedig írtam tovább. Az azóta született írások kerültek bele a második könyvbe, az Apaszem címűbe, amelyben már mind a négy gyerek szerepel. A telefonom jegyzettömbjébe írogatok kulcsszavakat, történetmorzsákat, amelyeket aztán egy-egy nyugodt órában történetté tudok formálni. Humoros és derűs írások ezek, egy nagycsalád mindennapjait mutatják be. Őszinte könyv, hiszen nemcsak a szépre emlékezik, hanem a botladozásaink, a kudarcaink is benne vannak. Rólunk szól, de azért olyan élethelyzeteket mutat be, amelyek bármelyik családdal megtörténhettek, vagy megtörténhetnek, vagy megtörténhetnének. Aki látott már gyereket, az találhat benne ismerős motívumokat.

A gyerekek mit szólnak a könyvhöz? Nem szokták néha azt mondani, hogy apa, ezt nehogy megírd?

Ilyen is előfordul. Meg olyan is, amikor azt mondja valamelyik, hogy ezt mindenképpen írd meg. Nagyon izgatottak és örülnek a könyvnek. Azt mondtam nekik, hogy amikor iskolába lépnek, nem írok többet róluk, mert az iskolatársak már olvasnak, és épp elég lesz nekik beilleszkedni az osztályba, megtalálni a helyüket, szocializálódni, a tanárok, a leckék stb. Nem hiányzik, hogy utánuk kiabáljanak a folyosón: azt olvastam rólad… Mondtam nekik, mikor a könyvet összeállítottam, hogy csak régi történetek szerepelnek benne, de iskolások már nem. Teljes volt a felháborodás, Borka meg Marci is azt mondta, hogy ők benne akarnak lenni, és nem csak kisebb korukban, régebbi történetekkel. Így hát benne vannak…

Az nem jutott eszedbe, hogy a gyerekek két-három év múlva elkezdik megírni a túloldalt, az eseményeket a saját szemszögükből?

De jó lenne! Lehet, hogy időként meghökkennék vagy szégyellném magam, de nagyon érdekes lenne. Én nagyon boldog lettem volna, ha szüleim egy hasonló kötetet adnak nekem, amiből kiderül, hogy ők hogyan élték meg a mi gyerekkorunkat. De persze, Borka és Marci is megírhatja a történeteit, vagy lábjegyzetelheti az enyéimet. Félni nem félek tőle.

Van olyan szakmai álom, amit még szeretnél elérni, interjút készíteni valakivel, vagy műsor, amit vezetnél?

Sokáig élt bennem a vágy, hogy kipróbálhassam a rádiózást. Most egy picit már bele tudok kóstolni. Természetesen szó sincs arról, hogy rádiós lennék, ahhoz még nagyon sokat kellene tanulnom és tapasztalnom, de bejárok a rádióba, és egy picike fogalmam már van róla. És van még egy régi, dédelgetett álmom: a vetélkedők világa nagyon izgat. Talán majd egyszer.