Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

A Nagy Sportágválasztó

Módosítva: 10/9/2024 2 perc sportNyárMixturaMozdulj!Összes cikk
A Nagy Sportágválasztó a sport megszerettetése mellett, a sportágkiválasztásban igyekszik segítséget nyújtani gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A rendezvény lényege, hogy a látogatók ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek maguk is az eseménynek, vegyék kezükbe a sporteszközöket, próbálják ki a megjelenő sportágakat, tapasztalják meg az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát.

„Ízleljék meg” a sportot, szerezzenek pozitív sportélményeket. A kipróbálás lehetősége persze nem csak a gyerekeknek adott, hanem a tinédzsereknek, felnőtteknek, sőt a nyugdíjasoknak is, hiszen a sportolást nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni.

A szeptemberi, jubileumi XV. Budapesti Nagy Sportágválasztó fővédnöke: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A budapesti rendezvény ismét közel 100 kipróbálható sportággal, számos aktivitással, kísérőprogrammal és nagyon sok olimpiai, világ- és Európa-bajnokkal várja a sport szerelmeseit és persze azokat is, akik még nem estek szerelembe. A megjelenő sportági paletta igen széles: nyári és téli sportágak, küzdősportok, labdasportok, egyéni és csapatsportágak, vizes és „szárazföldi”, klasszikus és újdonságnak számító sportok egyaránt képviseltetik majd magukat, igazi sport-kalandparkká változtatva a helyszínt. Az eseményen kipróbálhatóak lesznek az olimpiai és nem olimpiai, versenysportként vagy szabadidős sportként űzhető mozgásformák egyaránt. Arról, hogy a megjelenő sportágak milyen érdekes aktivitásokkal készülnek, és hogy milyen neves személyiségekkel lehet a helyszínen találkozni, a rendezvény folyamatosan frissülő honlapján, illetve facebook-oldalán lehet tájékozódni.

A 9 és 17 óra között nyitva tartó rendezvény pénteki napja elsősorban az előre bejelentkezett, oktatási intézményekből érkező óvodai, iskolai csoportoknak van fenntartva, szombaton pedig a nagyközönséget, a családokat várják a szervezők.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ

A szeptember 19-20-ai, jubileumi XV. Budapesti Nagy Sportágválasztóhoz jótékonysági akció is kapcsolódik. A szervezők arra kérik a látogatókat, gyerekeket, családokat, hogy hozzák el a már számukra nélkülözhető sporteszközeiket, sportruházataikat, hogy az adományokat olyanokhoz juttathassák el, akiknek ez nagy segítséget jelent. A nehéz sorsú, anyagi gondokkal küzdő vagy éppen fogyatékkal élő gyerekek sportolásának elkezdését természetesen pénzbeli adományokkal is lehet segíteni a rendezvényen, az adománygyűjtő ládákba helyezett támogatásokkal.

Időpont: 2014. szeptember 19-20. (péntek, szombat)

Jubileumi XV. Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI

Helyszín: Merkapt Sportközpontban (Budapest, X., Maglódi út 12/A)

A BELÉPÉS INGYENES!

A Nagy Sportágválasztó a sport megszerettetése mellett, a sportágkiválasztásban igyekszik segítséget nyújtani gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.