A jó beszélgetések dicsérete

Ágnes képei díszítik a falakat, édesanyja receptjei dicsérik a konyhát. Jó üldögélni itt. Békebeli beszélgetésekre való hely. Amikor utoljára voltam a Marvelosában, a sarokban felállított karácsonyfára kívánságcédulákat lehetett akasztani. Minden vendég színes, szalaggal átfűzött papírlapot és filctollat kapott, amire ráírhatta, mit szeretne az újévben leginkább.

Három kívánságot írtam 2016-ra: jóízű beszélgetéseket, egészséget és szabadságot kívántam.

Miféle sorrend ez? Elment a józan eszem?

Dehogy! Meggyőződésem ugyanis, hogy jóízű beszélgetések nélkül nincsen egészség, egészség nélkül szabadság, szabadság nélkül pedig a lelkünk lesz beteg.

Ezért fontos, hogy legyen időnk a beszélgetésre, de az sem mindegy, hogy mit mondunk egymásnak. Hiszen a beszélgetés során úgy hatunk egymásra, mintha beszedtünk volna valamilyen gyógyszert. A nevelés, a jó modor, az illemszabályok voltaképpen arra szolgálnak, hogy amennyire csak lehet, kíméljük egymás agyi molekuláit.

Pszichológiai alapvetés ugyanis, hogy néhány alattomos, kétértelmű mondat elég lehet ahhoz, hogy gyomorgörcsöt, fejfájást, mellkasi szorítást, légszomjat kapjunk tőle. Ugyanígy néhány bíztató, megnyugtató szó képes lassítani a pulzust, elernyeszteni az izmokat, megszüntetni a torokban lévő gombócérzést. Az agy hírvivő molekulájában rejlik ennek magyarázata.

Testünk ugyanis nem valami lelkünktől, gondolatainktól függetlenül működő dolog. Az aggyal kapcsolatos kutatások bizonyítják, hogy életünk minden eseménye, a körülöttünk lévő világ minden apró mozzanata, környezetünk minden hatása, a nekünk elmondott szavak élettani, biológiai változást okoznak agyunkban, mely változások kémiai üzenetek és hormonok formájában belső szerveinkhez jutnak el.

Amikor valakivel beszélgetünk, akkor az agyában konkrét biokémiai változásokat idézünk elő. Ez műszerrel mérhető. Ha valakinek elmondunk egy viccet, és ő nevet, akkor az agyában másféle biokémiai válaszreakciók jönnek létre, mint ha az orvosa azt mondja neki, hogy halálos beteg és rövidesen meg fog halni. Szavakkal lényegében hasonló változásokat lehet elérni, mint gyógyszerekkel. Persze nagyon nem mindegy, hogy a szavakat ki mondja. Az agyunk kémiailag is másképp reagál, ha egy olyan ember dicsér meg, akire felnézünk, mint ha olyasvalaki hízeleg, akiről tudjuk, hogy csak érdekből teszi.

Miként egy régi slágerben énekelték, a szó veszélyes fegyver. Gyógyíthat és árthat is. A hipnózis például, mely nem más, mint szavakkal végzett terápia, a gyógyítás eszköze. Nincs benne semmi misztikus. Nem hókuszpókusz, nem hatalomgyakorlás. Senkit nem lehet akarata ellenére hipnotizálni, és senkit nem lehet olyasmire rávenni hipnózis közben, amit ő nem akar. A hipnózisban szuggerált szavak, üzenetek valóságos biológiai, kémiai változásokat képesek előidézni az agyi hormonokban, molekulákban, fehérjékben, receptorokban. A placebo, a „látszólagos gyógyszer” is a szavak erejét bizonyítja. Mert valóban, néha meglepő fizikai hatásokat lehet előidézni hatástalan tablettákkal is. Az orvosok jól ismerik, és néha tudatosan használják is a placebo-hatást. Sokszor nem is lehet pontosan tudni, hogy egy gyógyszer hatásában mekkora a szerepe a hatóanyagnak, és mekkora a belé vetett hitnek. A beteg jobban érzi magát, ha ezeket megkapja. Jobban alszik, nyugodtabb, csökkennek a fájdalmai. Miért? Mert elhiszi, hogy a tabletta, amit kapott, nyugtató, altató, vagy fájdalomcsillapító. A régi korok gyógyítói jószerével csupán kémiailag hatástalan szereket alkalmaztak. Csak a beléjük vetett hit volt gyógyító erejű. A hatás hátterében valószínűleg az emberi agy sajátos képessége áll, amely bizonyos körülmények között képes öngyógyító folyamatok elindítására. Sajnos ezek a bizonyos körülmények ma még tisztázatlanok, ezért a placebo tökéletlen, megbízhatatlan.

A pszichoterápia, vagyis a beszélgetéssel elért változás is azon alapul, hogy a szavak, a szavakat kísérő gesztusok, a hangsúlyok és mozdulatok a másik ember agyára hatnak. Ezért hát azt mondom, szükségünk van kiadós, jó beszélgetésekre. S ehhez nem kell se pénz, se szakember, se előkészület. Csupán egy jó hely, egy jó barát, és persze valamennyi idő.

Kedves kis kávézóba szoktam meghívni a barátaimat, ha beszélgetni szeretnék velük. A kávézót egy építészmérnök hölgy, és rendkívül tehetséges képzőművész lánya, Tóth Ágnes alapították, rendezték be. Ők tervezték a világítást, a dekorációt, az étlapot, és minden mást, ami az apró étteremben látható.