A fiók mélyén

Tisztelet a kivételnek, de ebből nincs sok. Jellemzően nem találjuk a hangot, nemhogy a féltésünk tárgyát, személyét képező célcsoporttal, de egymással sem... Ingerült, türelmetlen, hisztérikus, és/vagy depresszív, lemondó, apatikus az apai, anyai aspektus, kompenzálandó az értetlenséget: kire ütött ez a gyerek? Pedig a felelet kijózanítóan egyszerű: tenmagunkra, a szülők szerepét hol jól, hol rosszul, hol el sem játszó statisztákra! Mert biza azok vagyunk, mellékszereplők az utódlás pillanatának beteljesülésétől számítva, ha tetszik, ha nem. Illetve illene, hogy azok legyünk, partnerek, társak, rezonőrök, szövetségesek. Ezen kategóriákban is jár ám az Oscar, ha kiváló egy alakítás!
A miértek helyett keressük most a hogyanra a választ, végül is a feladat mindig ez. Érdemes segítségül hívni az emlékezetet – legyen mégoly megszépítő is a messzeség –, hiszen ezek a fiatalok azok a fiatalok, akik mi voltunk, felmerülő kérdéseik evolúciós indíttatásúak, tükrében az aktuális közösségi normáknak. Nota bene mi számít aktuálisnak, ha már az ókori görög tanítók is a nebulók divathóbortjait kritizálták szüntelen? Nem beszélve az említett történelmi forrás pontos megjelölésének hiányáról, ami szoros összefüggésben áll igazolatlan óráim számával, anno.
Ugye, ugye, mi mindent rejt a fiók mélye, egy-egy nagytakarítás alkalmával! Teszem azt kordokumentumokat ellenőrző könyvek képében, felidézve a tanár-diák viszony iszonyát, majd annak folyományaként a felmenői szigort, már amikor nem vetemedtem okirat-hamisításra, kerülendő a retorziót. Hát igen, ami szép, az szép. Bűnelkövetési hajlandóságomat a mai napig bizonyítja Édesapám szignójának stílusjegyeitől gazdag aláírásom, hogy csak az akkori jéghegy egyik csúcsáról tegyek most említést...
Kétségtelen, nagyot változott a világ, veszélyességi pótlékot a szülői, pedagógusi háttértől elvárni nem fair. Több kell, vagy más – ismerjük be szüntelen, mert kevesek vagyunk ehhez a jelenhez. Külön, külön feltétlen. Aztán valahol, valakik gondolnak egy nagyot, s nyomába erednek a követhetetlen léptéknek, értékrendet keresnek és mutatnak, legyen az akadémikus vagy éppen futurisztikus innen nézve. Mert onnan látva, szemeikkel nézve is sűrű az élet, és bár hallgat a felszín, de fecseg a mély. Sőt, képvisel! Kiváltképp, ha helyet adunk a megszólaláshoz.
Vigyázó tekintetüket vessék most Mosonmagyaróvárra, ahol a tartalmat utolérte a forma, gondolatot a cselekvés. Harmadik esztendeje várja a FIÓK Ifjúsági Klub a város fiókáit, hogy a plázák árnyékát a kultúrház lámpafénye váltsa fel mint szabadidős tér. Szellemisége példás; nem erőltet, számon kér, fegyelmez, inkább hallgat és figyelmez a felhasználók alakuló személyiségére, bizalmat ad a lehetőség felismeréséhez. Mert az bennük van, nem is akármilyen! A mindennapi működés eredményességének látványos mérője az évenként megrendezett vegyes műfajú Ki mit tud?, olyan esszenciálisan igazolva az önkifejezés természetességét, hogy a magamfajta, sokat látott zsűritagnak is kicsordul a könnye.
Hát még családapaként! A serdülő veszélyzónának aposztrofált kiskamaszkor egyszerre a közös élmények opcióival telik meg, az együttes felfedezés örömével, s hogy ezáltal egy mellékszerepből is lehet nevelői siker... Ezt látom a gondot viselőkön is, a közvetlenül érintett apákon, anyákon, és vélhetőleg ezért térek vissza közvetett „pátriárkaként” minduntalan.
Táplálkozni a remény morzsáival. Gondolnám az érzés lelki pályafutásának közhelyes vége, annak születését is feltételezi, mégpedig ott és akkor, első benyomásként. Gondolnám – mi több, elvárnám –, hogy a FIÓK szocio-márka, ha már felkeltette az állami felelősség vállalóinak érdeklődését (lásd keretes írásunk), követhető mintaprojekt, országos hálózat legyen. Végül is motívummásoló fajta lennék, vagy mi... Rajtunk, szülőkön nem fog múlni!

A FIÓK Ifjúsági Klub 2012. február 1-jén indult, teljes mértékben Európai Unió által támogatott kezdeményezésként. Bár az uniós támogatás véget ért, a közösségi helyet továbbra is működteti Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, így a Miniszterelnöki Hivatal és az ESZA mintaprojektként kezeli az országban. Két főállású munkatárs mellett tanácsadók (jogász, pszichológus), kulturális és szociális szakemberek vállalnak szerepet programjaiban. Komplexitása az országban egyedülálló, köszönhetően a közművelődési-kulturális és szociális ellátórendszer egyidejű segítségének.

Félelemmel vegyes aggodalommal kíséri felnőtt társadalmunk a felnövekvő korosztályok szocializációját, és ebben ki is merülnek a felelősségvállalással kapcsolatban dédelgetett ambícióink, már ami a gyakorlatot illeti.