Amint halad az idő felettünk, egyre rosszabbul szívódnak fel a tápanyagok a szervezetünkben. Ma már evidens, hogy D-vitamint és magnéziumot például pótolnunk kell időről időre. A tápanyag szakértők szerint nem elsősorban táplálékkiegészítőkből kellene bevinnünk a különböző ásványi anyagokat és vitaminokat, anélkül, hogy tudnánk, pontosan mire van szükségünk.
Dr. Nir Barzilai tápanyag-szakértő szerint a táplálékkiegészítők valóban hasznosak lehetnek az egészségünk számára, azonban nem egyszerű meghatározni, milyen tápanyagokra és mikor van szüksége a szervezetünknek, hogy hosszú ideig éljünk.
Tápanyagok a hosszú, egészséges élethez
„Amikor az öregedésről van szó, mindannyian sokáig szeretnénk élni, persze egészségesen. Ez nem egy dologtól függ. Személyenként változó, kinek mire van szüksége egy adott életszakaszban.”– mondta Dr. Barzilai
„A testünk biológiája határozza meg, milyen tápanyagokra van szükségünk. Nem mindenkinek ugyanaz és ugyanannyi kell még akkor sem, ha hasonló életkorúak és adottságúak” – tette hozzá Dr. Andrea Maier, a Szingapúri Nemzeti Egyetem Élettani Központjának igazgatója. Maier saját kutatásaiban is megfigyelte, hogy sok az olyan táplálékkiegészítő, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy sokáig éljünk, azonban kicsit más hatást vált ki mindenkinél.
Mivel mindenkinek a szervezetéből máshogy szívódnak fel a tápanyagok, és ahogy öregszünk, egyre nehezebben hasznosulnak a bevitt ásványi anyagok és vitaminok, fontos a rendszeres ellenőrzés. Csak így tudhatjuk, mire is van valójában szükségünk.
A D-vitamin a hosszú élet egyik kulcsa
A hosszú élethez D-vitamin is szükséges, télen a szükséges mennyiséghez nem elegendő a napfény. Számos kutatás bizonyította, hogy a D-vitaminra hatalmas szükségünk van, ha hosszú ideig akarunk egészségesen élni. Ez a vitamin elengedhetetlen a csontok egészségéhez, segíti a kalcium hasznosulását, így növeli a csontok szilárdságát.
Az ember fő D-vitamin-forrása a napsugárzás. Ezt a vitamint ugyanis a szervezetünk képes előállítani. Ám a téli hónapokban, amikor nem töltünk annyi időt a szabadban és nem ér annyi napsütés minket, fontos a D-vitamin pótlása. Ehhez fogyaszthatunk olajos halakban, például lazacban, makrélában gazdag ételeket, tojást. De októbertől márciusig táplálékkiegészítőre is szükségünk van, hogy ne alakuljon ki D-vitamin-hiány.
Omega-3 zsírsav
A szívünk védelme és az egészséges koleszterinszint megőrzése érdekében elengedhetetlen az omega-3 zsírsav a szervezetünk számára, ha hosszú ideig akarunk egészségesen élni. Emellett a kutatások szerint az omega-3 segít a gyulladásos folyamatok, ízületi problémák megelőzésében is. Ráadásul az egészséges zsírsavak a D-vitamin felszívódását is segítik.
Legjobb módja a táplálkozás az omega-3 bevitelének. A tápanyag szakértő szerint az alábbi ételek tartalmazzák a legnagyobb mennyiségben és legjobban hasznosuló omega-3 zsírsavat. Ezeket érdemes fogyasztanunk a hosszú élethez:
Ezekkel az élelmiszerekkel ráadásul egy sor más egészséges rostot és ásványi anyagot, vitamint (például magnéziumot, B6-vitamint) is beviszünk a szervezetünkbe, melyek szintén hozzájárulnak a hosszú élethez.
Fisetin, a növényi hatóanyag, ami meghosszabbítja az életet
Az eper növényi hatóanyaga is segíthet, hogy hosszú ideig éljünk egészségesen. Az eper élénkpiros színét például a fisetin nevű növényi hatóanyag (flavonoid) adja. De megtalálható más zöldségekben és gyümölcsökben is a hosszú élethez elengedhetetlen vegyület.
Például az almában, hagymában is fogyasztunk ebből a gyulladáscsökkentő, antioxidáns vegyületből, ami segít szervezetünknek a szabad gyökök semlegesítésében. A kutatások szerint a fisetin segíthet a rheumatoid artritisz és az Alzheimer-kór megelőzésében is.
Magnézium is kell a hosszú élethez
Szinte nincs olyan folyamat a testünkben, amihez ne lenne szükségünk magnéziumra. Az egészséges izmok, csontok, idegek alkotóeleme, de a vérnyomás szabályozásához és a sejtek egészségéhez is elengedhetetlen. Ráadásul ahhoz, hogy hosszú, egészséges életet éljünk, a magnézium különböző típusaira van szükségünk nap mint nap.
Ezekhez legjobban a növényi alapú táplálkozásból juthatunk. Minél több leveles zöldet, banánt, olajos magvakat és hüvelyeseket célszerű fogyasztanunk.
Borítókép: elements.envato.com