A hiszti kezelése – avagy hagyjuk-e sírni a gyereket?

Mi is a hiszti? Mit akar elérni vele a kisgyerek? Direkt bosszant? Lázadni akar a szabályok ellen? El lehet-e kerülni?

Fontos kiemelni, hogy a gyermeki fejlődés természetes velejárója bizonyos időszakok megléte, amik krízist jelentenek, de a fejlődést szolgálják. Ilyen időszak pl. két éves kor körül is jelentkezik, amikor a gyermek viselkedése hirtelen jelentősen megváltozik, dacossá válik, frusztrációja a dühkitörések legszélesebb tárházát eredményezi, az öntudat fejlődése történik.

Ha megállunk egy pillanatra és megvizsgáljuk, mi is zajlik ilyenkor a gyermekben, a következő folyamat érhető tetten: a kisgyermeket olyannyira elárasztják az érzései, hogy azok kordában tartására egyedül nem képes. Mivel nincsenek meg a stressz kezeléséhez megfelelő és elégséges megküzdési stratégiái, robban. Ilyenkor nagyon fontos a szülő szerepe, aki ebben a folyamatban segíteni, de sajnos hátráltatni is képes a gyermeket. Egy kis óvodás idegrendszere még nem kész, még éretlen, így az impulzusait nem képes minden esetben kontrollálni, viselkedését megfelelően szabályozni. Így aztán ösztönösebb viselkedésmódok kapcsolnak be a nehéz helyzetekben.

Azért is rendkívül fontos, hogy ebben az időszakban a szülő hogyan reagál, mert ezen folyamatok által tanulja meg a kisgyerek, hogyan kell az érzelmeivel bánnia, hogyan lehet modulálni azokat, végsősoron az önszabályozás elsajátítását. A hiszti kezelésének alapvetése, hogy a gyermek számára a családban meglegyen a biztonság élménye, melyhez elengedhetetlenek az egyértelmű, tiszta határok. A kisgyermekek számára a szülőhöz való biztonságos, stabil kapcsolódás a legfontosabb, mely biztos bázis mentén bátran tudja a világot felfedezni, önmagát próbálgatni. Emellett arra is igénye van, hogy szülője a frusztráló, negatív érzést is képes legyen elfogadni, elbírni, a kapcsolat esetleges megromlásának következménye nélkül. Tehát a gyermek megtapasztalja, lehet más az akarata, vágya, mint a szülőnek, és ennek nincsenek végzetes következményei.

Konkrétabban mit tud tenni a szülő?
Az érzelmek tükrözése alapvető fontosságú feladat, mert ezzel jelzem, hogy megértem a gyermekem érzéseit, együtt érzek azokkal akkor is, ha a szabályokat konzekvensen betartatom. Így a gyermek megtanulja, hogy a szüleivel való kapcsolata nem sérül egy-egy döccenő ellenére sem. A nehéz helyzetek kezelése által a szülő mintát nyújt, a gyermek pedig megéli, hogy a szülője érti őt. A tükrözés által a saját érzelmek azonosítása, modulációja is tanulható – végső soron ez az érzelemszabályozás elsajátításának alapja.
Praktikusan tehát a következő történik: egy feszült helyzetben noha reagálok a gyermek érzelmeire, együtt érzek vele, közben a szabályokon nem lazítok. Az érzelmi megértés, együttérzés segíti a kapcsolat megerősítését, ugyanakkor a szabályok betartatása csökkenti a szorongást, segít, hogy a gyermek biztonságban érezze magát. Ez a dinamika, szülői hozzáállás a kamaszkorban is nagyon fontos lesz.

Összességében fontos tehát látni, hogy gyermekünk „hisztijének”, robbanásainak hátterében soha nem rosszindulat, manipuláció vagy direkt szándék húzódik. A fejlődése folyamán szükségleteinek megfelelő módon való kielégítését vagy annak késleltetését tanulja, de jelzi a családi életben megjelenő konfliktusokat is.

Természetesen szülőként hatalmas feladatnak éljük meg, hogy minden konfliktushelyzetben nyugodtak, empatikusak és következetesek maradjunk. Nem kell mindig a nyugalom szobrainak lennünk: gyermekünknek azzal segítünk a legtöbbet, ha törekszünk erre a szemléletmódra, ami nem jelenti azt, hogy tökéletesnek kell lennünk. A gyermekekkel való terápia során ezért nagyon fontos a szülői elakadások kezelése is: miért nehéz ezekben a helyzetekben helytállni, vannak-e korábbi, esetleg saját gyermekkorból való negatív élmények, saját élethelyzetből fakadó nehézségek, tudják-e egymást támogatni a házastársak, stb. Szülőként fontos monitorozni saját belső folyamatainkat és ezeket megosztani számunkra fontos személyekkel, szükség esetén egyéni terápiában megerősödni.

A gyermek számára tehát a szülő stabil érzelmi állapota, a kapcsolati biztonság élménye épp annyira fontos, mint a mindenki számára egyértelmű és konzekvensen betartott szabályok megléte. A gyermek érzéseit, viselkedését a fejlődés első szakaszában valójában a szülő szabályozza azáltal, hogy saját stabilitásán keresztül megérti gyermekét és lehetővé teszi számára a biztos orientációs pontokat. A gyermek érzéseire figyelve, viselkedését szabályozva segítjük hozzá, hogy később, a szabályok és normák belsővé váljanak, és felnőve képes legyen érzelmeit kiegyensúlyozottan szabályozni.