Amikor a két szülő elérkezik ahhoz a döntéshez, hogy életüket külön folytatják, egy új életszakasz kezdődik, ami érzelmi szempontból minden családtag számára megterhelő. Ebben a helyzetben a gyerekek az addigi stabil, biztonságot jelentő otthon élményét vesztik el, minden bizonytalanná válik számukra. Ez a veszteségélmény még a leggördülékenyebb válás esetén is jelen van. Sok szülő hiszi azt, hogy ha sosem veszekednek a gyermekek szeme láttára, akkor a gyerekek nem is sejtik, hogy baj van.
A másik tévhit, hogy a „gyermek érdekében” fenntartják a rosszul funkcionáló kapcsolatot. Az igazság azonban az, hogy már az egészen kicsik is érzik, ha a családban baj, feszültség van. Tökéletes receptoraik vannak, amikkel a családi miliő feszültségét megérzik, átveszik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a problémákról beszélni kell, bármilyen korú gyermekről legyen is szó, de természetesen csak olyan formában és mélységben, ami az adott életkoruknak megfelelő. A válás esetén inkább a konkrétumokat, a tényeket közöljük, igyekezzünk mellőzni a vádló, minősítő kijelentéseket a házastárs, a döntés vagy a megváltozott élethelyzet kapcsán. Sokkal kisebb sérülést okozunk azáltal, ha idejében megtudják ezeket, mintha egy hamis világban élnek.
Azok a gyerekek ugyanis, akik érzik, hogy valami nincs rendben, ugyanakkor nem kapnak számukra megnyugtató magyarázatot, a lehető legrosszabb forgatókönyvet képzelik el magukban, ami sokkal szorongatóbb mindennél. A válás tényének közlésekor igyekezzünk a lehető legtöbb fogódzót adni gyermekünknek: mondjuk el, a döntés mentén milyen lépések következnek, ki, mikor, hová fog elköltözni. Érdemes megmutatni a gyermeknek az új lakóhelyet, a saját szoba kialakításába bevonni őt. Ez mind-mind segít az elveszett kontrollélmény visszaszerzésében is.
A válás kapcsán azt kell hangsúlyozni, hogy noha jelen formában a szülők együttélni nem tudnak már, őt, a gyermeket ugyanúgy szeretik. Gyermekünket az is nagymértékben megnyugtatja, ha látja, hogy szülei képesek egymással tisztelettel kommunikálni. Az egyes döntéseknél a gyermek jólléte, biztonságérzete, érzelmei előbbre valók a felnőttekénél. Az érzelmi reakciókat ilyenkor nem lehet megspórolni, sőt lehetőséget kell adni a gyermekeknek, hogy a válás kapcsán megéljék saját érzéseiket. A gyermek lehet dühös, szomorú, ezeket az érzéseket szülőként „el kell viselni”, és sokat segíthet az is, ha elmondjuk, hogy megértjük az érzéseit, és el tudjuk fogadni, hogy most nehéz. Az érzések ilyesfajta legálissá tétele azt az élményt kelti a gyermekben, hogy figyelembe vesszük őt is.
A legtöbb gyermek eleve hatalmas bűntudatot érez, azt éli meg, hogy esetleg ő a felelős a szülők válása kapcsán: nem viselkedett elég jól, hisztizett, rosszalkodott. A lojalitáskonfliktus a másik nehéz érzés, amivel a gyermekek ilyenkor küzdenek: úgy érezhetik, hogy egyszerre kétfelé kell hűségesnek, korrektnek lenniük, ami egy szélmalomharc, egy lehetetlen küldetés. A gyerekek ilyenkor folyamatosan azzal küzdenek, hogy amikor egyik szülőjükkel jól érzik magukat, akkor azzal a másikat elárulják. Sokszor ebben a szülők is támogatják a gyerekeket azáltal, hogy megjegyzéseket tesznek a másik szülőtársra, vagy „postásként” használják a gyereket, esetleg látványosan kimutatják negatív érzéseiket volt párjuk, annak új családja kapcsán, szomorúságukat az elhagyatottság okán.
A válás kapcsán a legtöbb gyerek mutat regresszív jegyeket: viselkedése megváltozik, szorongóvá vagy éppen agresszívvé válik, újra bepisil éjszaka vagy nehezen alszik el, stb. Fontos tudatosítani magunkban, hogy ezek a válás velejárói, sőt ha gyermekünk negatív érzelmeket mutat irányunkban, valójában nem gyűlöl, hanem a nehéz érzéseit fejezi ki számunkra, épp a szeretete miatt. A válás után a kapcsolattartás, láthatás megszervezése is kardinális kérdés: általában minden szülő szeretne ugyanannyit kapni a gyermekkel töltött időből, mint a másik. Fontos azonban, hogy a gyermeknek – főleg ha még kicsi – szüksége van egy ún. főhadiszállásra, enélkül folyamatosan „útközben” érzi magát. Nincs egységes vezérelv arra vonatkozóan, hogy a láthatást miként kell megszervezni, azonban a rugalmasság rendkívül fontos, a két szülőnek jól kell tudni együttműködni.
Összességében fontos hangsúlyozni, ne várjuk el gyermekünktől, hogy zökkenőmentes legyen a folyamat, hogy a változásokat probléma nélkül fogadja el, az új élethelyzetet, új párt szeresse, azonnal alkalmazkodjon a mozaikcsaládban a mostohatestvérhez, féltestvérhez. A változásokat fokozatosan kell bevezetni a gyermek életébe, az ő igényeihez, tempójához alkalmazkodva. Ha a szülők igyekeznek jól megoldani a változást, ez a gyermekekre is kedvezően hat. A gyermeknek többször el kell mondani, hogy noha az élethelyzet megváltozott, házaspárként már nem tudnak együtt élni, örökre a szülei maradnak, akik nagyon szeretik őt.
Végezetül fontos kiemelni, hogy a gyermekek gyászfolyamata nem minden esetben hasonlít a felnőttekére, a veszteségélmény feldolgozása sok időt és türelmet igényel. Amennyiben a szülők úgy látják, hogy a gyermek viselkedése extrém és tartós módon változik meg, érdemes gyermekpszichológus szakember segítségét kérni.